BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hogy alakulnak a betéti kamatok, érdemes-e lekötni a pénzünket?

Három hónap alatt harmadszorra is csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamatot, a múlt héten bejelentett kamatvágást azonban már „beárazta” a lekötési ajánlataiba a bankok többsége – derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből.

Nemzetközi összehasonlításban még így is magasnak számít a magyar kamatszint, továbbra is találni 8 százalék feletti ajánlatokat, érdemes azonban még most lekötni a pénzt, hiszen a várható újabb kamatvágásokkal az elérhető ajánlatok kamatszintje is tovább csökkenhet a jövőben. A legjobb feltételek teljesítéséhez kötött forint alapú betéti lehetőség egy évre 8,62 százalékos kamatot kínál, a mindenki számára feltételmentesen elérhető legmagasabb kamatszint 7,25 százalék az országos fiókhálózattal rendelkező bankok között.

 „A bankok által kínált betéti kamatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a bankok előre „beárazták” az MNB kamatvágását, ugyanis több pénzintézet már a hónap közepén jelentősen csökkentette a kínált betéti kamatait. Míg szeptemberben az egyéves lekötéseket vizsgálva hat bank 13 betéti ajánlata érte el, vagy haladta meg a 7,5 százalékos szintet, addig október végére már csak öt bank hat betéte kínált legalább ilyen magas kamatot” – mondja Bonda Balázs, a Bankmonitor.hu elemzője. Hozzáteszi: a forintos betétek kamatának nagymértékű csökkentése mögött a 12 hónapos magyar államkötvények kamatainak változása állhat. A kötvénykamatok ugyanis az október elsejei 6,5 százalékról november elejére 6,01 százalékra estek az Állami Adósságkezelő Központ adatai alapján, ami nem hagyta érintetlenül a bankok finanszírozását és így a betétkamatokat sem.

Az aktuális betéti ajánlatokat vizsgálva azonban megállapítható, hogy a nagyarányú kamatcsökkentés ellenére a legmagasabb ajánlatok számottevően nem változtak. „A lekötött forintbetétek kamatának jövőbeli alakulására vonatkozóan iránymutató lehet a Monetáris Tanács külső tagjainak a nyilatkozata, miszerint a jegybanki alapkamat egyensúlyi szintje 4,5-5 százalék között van, ami 1,25-1,75 százalékpontos további MNB-kamatcsökkentést vetíthet előre” – véli Bonda Balázs. Véleménye szerint ezért - tekintettel a külső tagok elmúlt hónapokban mutatott szavazati magatartására -, a jelenleg szabad pénzeszközzel rendelkezőknek érdemes a mielőbbi betétlekötést megfontolniuk.

Külön érdekes megfigyelni az eurós betétek ajánlatait, itt is komoly kamatcsökkenést figyelhetünk meg, az első tíz legjobb ajánlat átlaga 3,71 százalék volt október elején, ez november elejére 3,35 százalékra esett, miközben az európai alapkamat nem változott. Ennek hátterében az európai monetáris lazítás miatti likviditásbőség állhat, valamint a magyar kockázati szint csökkenése, így a magyar bankok, vagy azok anyabankjai alacsonyabb kamatok mellett is elegendő forráshoz juthatnak.

„Az eurós betéteknél is megfigyelhető, ami a forintos betéteknél jellemző, hogy miközben az általános betéti kamatszint nagymértékben esett, a kiemelkedő betétek mértéke nem csökkent” – mondja Bonda Balázs, a Bankmonitor.hu elemzője. Hozzáteszi: ugyanazok a bankok kínálnak magas kamatot az eurós megtakarításokra, mint a forintos betétek esetében. Az Erste Banké a jelenlegi legjobb ajánlat, évi 4,31 százalékos EBKM mellett fogadja be az éves lekötéseket új forrás esetén. A legjobb feltétel nélküli ajánlat a Sopron Banké, itt 3,84 százalék a kínált kamat.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.