BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyaló magánnyugdíjpénztári portfóliók

A második negyedévet rekorderedménnyel zárták a magánnyugdíjpénztárak: befektetéseiken a pénzügyi felügyelet adatai szerint több mint 176 milliárd forintot nyertek.

A harmadik negyedévre sem lehet azonban panaszuk a piaci szereplőknek, az árfolyamadatok szerint a kasszák többsége ugyanis ebben az időszakban is kiválóan, a kockázatmentes befektetéseket túlszárnyalva teljesített. Ez nem meglepő, hiszen a hazai piacok július és október között valósággal megtáltosodtak: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32 százalékot emelkedett a harmadik negyedévben, a hosszú állampapírok árfolyamát követő MAX index ugyanez idő alatt több mint 10 százalékot szedett magára. A rövid állampapírok teljesítményét, vagyis a kockázatmentes hozamot mérő RMAX eközben mindössze 3,6 százalékot emelkedett.



A legmagasabb hozamot a harmadik negyedévben is a növekedési alapok érték el. A 19 kassza közül 14-nek sikerült százalékosan két számjegyű hozamra szert tennie ebben az időszakban, de a többiek nyeresége is meghaladta az RMAX-ét. Az eltérések a kategórián belül továbbra is nagyok. A dobogóra 15 százalék alatti hozammal nem lehetett felkerülni; a legjobban az OTP Magánnyugdíjpénztárnak sikerült a negyedév, alapja csaknem 19 százalékot szedett magára. A lista végén az Évgyűrűk növekedési portfóliója áll alig több mint 5 százalékos nyereséggel. Az év elejétől számítva a növekedési alapok listáját a Quaestor vezeti, amely októberre több mint 31 százalékos hozamot ért el, majd az OTP és az ING következik.



A kevesebb kockázat kisebb nyereséggel jár, ezt mutatja a kiegyensúlyozott alapok teljesítménye, ami elmarad a növekedési portfóliókétól. A pénztárak többségében ennek ellenére is elégedettek lehetnek azonban a tagok az alapokkal, hiszen mindössze egyetlen kassza, az Évgyűrűk portfóliója nem tudta elérni az RMAX index teljesítményét a harmadik negyedévben. A pálmát ebben a kategóriában a Dimenzió vittel el 14,5 százalékot meghaladó hozammal. A harmadik negyed másik két dobogósa az OTP és az ING lett. Az egész éves teljesítményt illetően is a Dimenzió viszi egyébként a prímet, alapja az első kilenc hónapban több mint 20 százalékot szedett már magára, az élbolyban a már említett ING-n és OTP-n kívül még a Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára található 19-20 százalék körüli hozamokkal.

A július és október közötti három hónapban a klasszikus alapok hozama lett a legalacsonyabb, de az állampapír-piaci hozamok zuhanása még ezeket a portfóliókat is röppályára tudta állítani. Két alapnak is sikerült ebben az időszakban több mint 10 százalékos hozamot elérnie: az ING portfóliója csaknem 12, a Dimenzióé 11,6 százalékot szedett magára. Sajnos négy olyan pénztár is akadt, amely nem tudta megfelelően kihasználni a magyar állampapírok árfolyam-emelkedését, s így klasszikus alapjuk teljesítménye elmaradt a kockázatmentes hozamot mérő indexétől. Ennek a kategóriának is az Évgyűrűk lett a vesztese alig 2 százalékos hozammal, emellett nem érte a 3,5 százalékot az Axa, a Premium és a Generali hozama sem.

Ami a teljes évet illeti, a klaszszikus alapoknál az aranyérmes helyen eddig a Dimenzió áll, 16 százalék fölötti nyereséggel, a második az ING, a bronzérmes pedig a Honvéd lett. Kilenc klasszikus portfólió hozama haladta meg az első kilenc hónapban a tíz százalékot egyébként, az említetteken kívül a Vasutas, a Villamosenergia-ipari, az Aranykor, a Quaestor, a Postás és az OTP alapjai értek el két számjegyű hozamot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.