Taroltak a biztosítói kasszák
A pénztárak tagtoborzási stratégiája változatos volt. A médiában zajló kampányok mellett voltak olyan intézmények, amelyek vásárlási utalványokat vagy műszaki cikkeket osztogattak a belépőknek, a biztosítói hátterű kaszszák pedig azzal is csábítottak klienseket, hogy más szolgáltatások (például kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás) árából kínáltak kedvezményeket, de a jelek szerint az ügynöki hálózatot is bevezették a piaci szereplők. A tagszervezéssel kapcsolatos költségekre 948 millió forint ment el a harmadik negyedévben, ez azt jelenti, hogy ha az újonnan belépő és egyik pénztárból a másikba átigazoló mintegy 100 ezer tag mindegyikét ügynök szervezte be, egy-egy pénztártag után hozzávetőlegesen 10 ezer forint üthette a közvetítő markát. Vannak persze olyanok is, akik közvetítő nélkül választanak pénztárat, így az átlagos ügynöki jutalék összege ennél valószínűleg magasabb lehetett.
Az ügynökök szerepe mindenesetre kiemelkedő lehet, ezt jelzi, hogy a legsikeresebb tagtoborzók a harmadik negyedévben a PSZÁF adatai szerint a biztosítói hátterű kasszák voltak. A legtöbb klienst az ING Nyugdíjpénztár gyűjtötte, a kassza magánpénztári ágazata csaknem 19 ezer taggal gyarapodott, így a taglétszám szeptember végére megközelítette az 550 ezret. Az év egészét tekintve is az ING bizonyult a legjobb toborzónak: csaknem 52 ezer embert sikerült meggyőznie a csatlakozásról. Nem sokkal maradt le a taggyűjtésben az ING-től az Allianz sem. Az intézmény a harmadik negyedévben 16,5 ezer fővel gyarapította taglétszámát, amely így 413 ezer fölé emelkedett.
Szintén rákapcsolt a tagszerzésre az alig egy esztendeje indított Generali, amely hozzávetőlegesen 8700 tagot győzött meg a belépésről, az elképesztő iramban bővülő pénztárnak így a harmadik negyedév végére már 26,5 ezer tagja volt a tavaly év végi alig 3 ezerrel szemben. Az Axa sem tétlenkedett, a csoporthoz tartozó két nyugdíjpénztár, az Axa és a Premium összesen több mint 6600 tagot gyűjtött három hónap alatt. Érdekesség emellett, hogy a felügyelet honlapján lévő adatok szerint az Erste Magánnyugdíjpénztára is gyarapította taglétszámát mintegy 6 ezer fővel a harmadik negyedév során, ez azért meglepő, mert a hatóság határozata szerint az intézmény július 16-a óta nem vehet fel új tagokat. A PSZÁF lapunk kérdésére közölte, hogy a pénztár által beküldött adat minden bizonnyal téves.
A toborzási verseny egyik nagy vesztese, akárcsak a megelőző negyedévekben, a 800 ezer főt meghaladó taglétszámával még mindig piacvezetőnek számító OTP Magánnyugdíjpénztár volt, amelynek tagsága az intenzív médiakampány és a hűségprogram ellenére is több mint 1300 fővel csökkent a negyedév során. Az év egészét tekintve egyébként az OTP-s magánkaszsza több mint 22 ezer klienstől vált meg. A másik nagy vesztes a harmadik negyedben az Aegon lett, csaknem 3 ezer fővel csökkent a taglétszáma, a korábbi negyedévek azonban nem voltak ennyire rosszak az intézménynél, az egész évet nézve csak 532 tagot veszített. A pénztárak minden bizonnyal örülnek az új tagoknak, kérdés azonban, hogy a tagok is örülnek-e a kiválasztott kasszának, a pénztárak népszerűsége és a kasszák által elért hozamok között ugyanis a PSZÁF által közzétett adatok tanúsága szerint (lásd táblázatunk) nincs feltétlen megfelelés. HB


