BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankszövetség: élénk az érdeklődés a végtörlesztés iránt

A bankszövetség információi szerint a banki ügyfelek az év utolsó napjaiban is élénken érdeklődnek a végtörlesztés lehetősége iránt - mondta Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség marketing vezetője az MTI-nek kedden.

Sütő Ágnes emlékeztetett arra, hogy a végtörlesztéssel élni akaró ügyfeleknek ez év december 30-ig kell az igényüket benyújtani annak a banknak, amelyiktől felvették a devizaalapú jelzálogkölcsönüket.    

Elmondta: a jövő év január 30-ig pedig az érintett devizahiteles ügyfeleknek vagy a pénzügyi fedezetet vagy egy másik bank hitelígérvényét kell bemutatniuk a devizahitelt nyújtó bankjuknak.

Sütő Ágnes kiemelte: a bankszövetség arról nem tud, hogy esetleg lenne olyan bank, amely december utolsó napjaiban már ne fogadna be végtörlesztési igényeket.

Mint ismeretes, a 2011. szeptember 12-én meghirdetett országvédelmi terv keretében Orbán Viktor miniszterelnök a devizahitelesek ügyében emlékeztetett, hogy a Fidesz-KDNP javaslatot tett arra: az otthonvédelmi akciótervben rögzítsék a korábban már megállapított devizaárfolyamokat - 180 forint a svájci frank, 250 forint az euró és 2 forint a japán jen esetében -, és ezeken az árfolyamokon tegyék lehetővé a fennálló devizahitelek forintban történő egyösszegű visszafizetését.

Hosszas tárgyalások után a kormány és a Magyar Bankszövetség 2011. december 15-én megállapodást írt alá, amelyben rögzítették: a fizetési nehézségekkel küzdő, késedelmesen fizetőknek forintra váltják a devizatartozást és 25 százalékát el is engedik, a végtörlesztés miatti veszteség 30 százalékát a bankok leírhatják a bankadóból, a rögzített árfolyamon törlesztőknek pedig a gyűjtőszámlán halmozódó összegből csak a tőkét kell megfizetniük, a kamatot az állam és a bank fizeti.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.