BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiábrándult ügyfelek

Számos ponton erősítésre szorul a fogyasztóvédelem a pénzügyi szolgáltatásoknál

Kiábrándultak a pénzügyi szolgáltatókból a hazai ügyfelek – állapítja meg a pénzügyi felügyelet. A szabályozói környezet sok ponton előnyére változott, de több területen is javítaniuk kell jelenlegi gyakorlatukon a szereplőknek.

A pénzügyi válság, illetve a válsággal összefüggő károk következtében jelentősen megnőtt a pénzügyi szektor egyes intézményeiben és szolgáltatásaiban csalódott ügyfelek száma: ez pedig gyengítheti a piacok stabilitását, ezért fokozottan szükséges a bizalom helyreállítása – állapítja meg a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) által most először kiadott fogyasztóvédelmi jelentés.

E szerint tavaly fokozott szabályozói aktivitás határozta meg a pénzügyi piacok működésének feltételeit, ezekben a PSZÁF kezdeményező szerepet játszott. A fogyasztók számára kedvező változást jelentett az egyoldalú szerződésmódosítások feltételeinek további szigorítása, valamint a lakosság részére nagy kockázatokat hordozó devizában történő eladósodás jelentős korlátozása.

A megtett lépések ellenére – a PSZÁF szerint – több ponton is javítani kell a fogyasztóvédelem területén. A lakossági hitelek futamidő alatti kamatozása például továbbra sem kellően átlátható, a felügyelet ezért fogyasztóvédelmi szempontból ösztönzi a referencia-kamatlábhoz kötött, a futamidő alatti fix kamatfelárú termékek elterjedését.

A befektetésekkel kombinált betéti konstrukcióknál szintén fogyasztóvédelmi aggályokat vethet föl a termék jellemzőihez képest hiányos, nem kiegyensúlyozott tájékoztatás, ezért a konstrukciók összetettségéhez, kockázatához illeszkedő elveket, előírásokat kell megfogalmazni a megfelelő tájékoztatás érdekében. A lakossági bankszámlák díjstruktúrája emellett gyakran átláthatatlan, nehezen hasonlítható öszsze, és az egyes szolgáltatók közötti váltást a pénzügyi intézmények nem segítik elő. A befektetési (unit-linked) biztosításoknál a nem körültekintő fogyasztóknak több biztosításközvetítő nem ad teljes körű tájékoztatást, s így az ügyfél sokszor nincs tisztában a termékhez kapcsolódó tényleges kockázatokkal. E termékek díjstruktúrája az átlagosan tájékozott fogyasztó számára sok esetben átláthatatlan, az ajánlatok, alternatív lehetőségek összevetése nehézkes.

A tőkepiaci befektetési szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok emellett – áll a jelentésben – nem tartalmaznak olyan konkrét fogyasztóvédelmi elemeket, mint például a hitelezés kapcsán. Szükséges, hogy a befektetési konstrukcióknál egységessé váljanak a tájékoztatási követelményekre, a befektetői ismeretek felmérésére és intézmények általi értékelésére, mindezek tényleges végrehajtására vonatkozó feltételek, hogy a befektetővédelem következetesen érvényesíthető legyen.

Főbb problémák

A szolgáltatókkal szembeni bizalom csökkenése

A hitelek még mindig nem kellően átlátható kamatozása

Befektetésekkel kombinált betéteknél nem kellően kiegyensúlyozott tájékoztatás

Hiányos ügyfél-tájékoztatás a unit-linked biztosítások értékesítésénél

Átláthatatlan, nem összehasonlítható folyószámlatermékek

A befektetési termékeknél nincsenek fogyasztóvédelmi elemek a szabályozásban






A hitelek még mindig nem kellően átlátható kamatozása

Befektetésekkel kombinált betéteknél nem kellően kiegyensúlyozott tájékoztatás

Hiányos ügyfél-tájékoztatás a unit-linked biztosítások értékesítésénél

Átláthatatlan, nem összehasonlítható folyószámlatermékek

A befektetési termékeknél nincsenek fogyasztóvédelmi elemek a szabályozásban

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.