BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi lett az OTP-vel? - Oroszok veszik meg a Volksbank leányvállalatát

A Szberbank Oroszország legnagyobb pénzintézete közölte, hogy véglegesítik az Österreichische Volksbanken leányvállalatának, a Volksbanken International (VBI) megvételére vonatkozó szerződésfő feltételeit. Az osztrák bank leányvállalatára korábban az OTP Bank is pályázott.

A RIA Novosztyi szerint a szerződés véglegesítéséről szóló híreket a Szberbank sajtószolgálata csütörtökön este jelentette be Moszkvában. Az adásvételről szóló okmányt a Szberbank és a VBI részvényesek (a VBAG, a BPCE, a DZ Bank és a WGZBank) írták alá. A dokumentum közli, hogy a felek az ügyletet 2011 végéig szándékoznak megkötni. A szerződés nem érinti a VBI romániai részlegét. A lap úgy tudja, hogy a megállapodás további feltételeit a jogilag kötelező okmányok aláírásáig nem hozzák nyilvánosságra.

A RIA Novosztyi kiemeli, ez a Szberbank első felvásárlása az egykori szovjet térségen kívül. A legnagyobb orosz banknak leányvállalatai vannak Fehéroroszországban, Kazahsztánban és Ukrajnában. A VBI-hálózatának pedig Közép- és Kelet-Európa kilenc országában van képviselete. Az orosz hírügynökség médiajelentésekre hivatkozva úgy tudja, hogy a Szberbank és a Volksbank International közti szerződés értéke 590-750millió euróra rúg.

A Reuters Bécsből úgy tudósított, hogy az Österreichische Volksbanken csütörtök esti bejelentése sem tett említést az év végéig megkötött szerződés értékéről, de banki források azt közölték a brit hírügynökséggel, hogy a Szberbank 590 millió eurót hajlandó fizetni az 51 százalékos tulajdonrész megszerzéséért. A szerződés megnyitja az utat a Szberbank volt Szovjetunión kívüli terjeszkedése előtt, mivel Oroszországban a domináns piaci részesedése az elmúlt időben jelentősen csökkent.

A Kommerszant orosz lap szerint a Szberbank sokáig az egyetlen érdeklődő volt az osztrák Volksbanken Group közép- és kelet-európai leányvállalata, a Volksbank International (VBI) iránt, de július első napjaiban az OTP Bank szintén bejelentette érdeklődését.

"A Szberbank szokás szerint nem akar drágán vásárolni, ezért ha az OTP Bank kitartó, van tere az árban való versengésnek" - állapította meg akkor a Kommerszant. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója azzal indokolta az érdeklődést, hogy a Volksbank jelen van azokban a régiókban, ahol az OTP Bank terjeszkedni szándékozik - írta a lap akkor. A RIA Novosztyi jelentése nem tett említést, az OTP-ről.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.