A végleges vételár 505 millió euró volt, ez az összeg 80 millió euróval alacsonyabb, mint amekkoráról ősszel megállapodtak. A VBI megvásárlása a Szberbank első olyan nagyobb cégfelvásárlása, amelyet a FÁK-térségen kívül végzett. A romániai leányvállalatot leszámítva a VBI Mintegy 600 ezer ügyféllel és 295 fiókkal rendelkezik (a szerződésnek nem része a romániai leány).
Az orosz tulajdonos valószínűleg lecseréli a Volksbank márkanevet és a Szberbank a saját neve alatt működik majd Közép- és Kelet-Európában - közölte Andrej Donszkih, a cég vezérhelyettese. Herman Gref, a Szberbank főnöke az üzletkötéssel kapcsolatban kijelentette: "a Szberbanknak egyedülálló helyzete van a tekintetben, hogy potenciálisan növekedjék Közép- és Kelet-Európa országaiban" – idézi a The Moscow Times.
Nem zárta ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy a Szberbank Nyugat-Európában is terjeszkedjék, de a bank jelenleg a figyelmét arra összpontosítja, hogy Lengyelországban és Törökországban valósítson meg cégfelvásárlásokat. A Szberbanknak az a célja, hogy 2014-ig bevételeinek 5-7 százalékát külföldi cégei révén szerezze meg.
A Die Presse jelentése szerint a tulajdonosváltással szerdán megtörténtek az első személyi változások is. A VBI új orosz tulajdonosa az Ausztriából származó Siegfried Wolfot jelölte a VBI felügyelőbizottságának új elnökévé. A régi tulajdonos által állított felügyelőbizottsági tagok - a megállapodásnak megfelelően - lemondtak tisztségükről. Ugyanakkor Fridheim Boschert, a VBI igazgatóságának elnöke továbbra is marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.