BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szertefoszlott a devizahitelesek álma: a Kúria a banknak adott igazat

Nem semmis a devizahitel-szerződés – mondta ki a Kúria. A döntést nagyon feszülten várták devizahitelesek tömegei, és sokuk számára ez volt az utolsó remény, írja az Index.hu.

A Kúria kimondta: nem nyilvánították semmisnek a devizahitel-szerződéseket. A testület döntése életben tartja a szerződést, ám tett egy kiegészítést, miszerint az alkalmazható árfolyamrés 1 százalék lehet. A Kúria szerint a szerződés megkötésekor nem volt egyértelműen meghatározva az összes költségelem, és az akkori THM (teljes hiteldíj-mutató) tartalmazta az árfolyamrést.

Az adós érvelése az volt, hogy az átváltás, az árfolyamrés költségét nem tüntették fel a vele kötött szerződésben, amely így a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény kötelező rendelkezése szerint semmis.
 
Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítására. E döntés ellen fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel a bank.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.