BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Equilor: OTP részvénye van? Adja el!

Bár a magyar gazdaság sokak meglepetésére már a 2010-es első negyedévben kilépett a recesszió stádiumából, miután a GDP éves bázison 0,1 százalékkal tudott már nőni, a jelenlegi helyzetben az Equilor nem számol azzal, hogy ez a stabil kilábalás kezdetét jelentené.

Egyrészt a növekedés motorja továbbra is az exportszektor, amely viszont nagymértékben függ a külső piaci folyamatoktól, legfőképpen az európai adósságválság tovagyűrűzésétől. Amennyiben az adósságkrízis nyomán és az instabil foglalkoztatottság láttán a nyugat-európai lakosság ismét visszafogja a kiadásokat, az negatívan hathat a magyar áru- és szolgáltatás kivitel teljesítményére.

Igaz, ezt pozitív irányban ellensúlyozhatja a tartósan gyenge forint árfolyam, amely az export árbevétel értékét forintban növeli. A másik oldalon meg kell jegyezni, hogy a belső fogyasztás, azaz a magyar lakosság kiadásai továbbra is egyenetlenül alakulnak és ez az Equilor várakozásai szerint ez idén már így is marad.

A következő három hónapban nincs reális esély újabb kamatcsökkentésre, mindazonáltal hosszabb távon továbbra sem zárható ki az irányadó ráta süllyedése, amit az tesz lehetővé, hogy sem az eurózónában, sem az Egyesült Államokban nem várható kamatemelés idén, azaz egyelőre még nem szűkül a kamatelőnyünk.

Az Equilor szerint a harmadik negyedévben a legfrissebb bizonytalansági hullám középtávon izgalomban tarthatja még a térség devizáit, ami rövid távon akár 290 fölötti euró/forint árfolyamot is okozhat, de hosszabb távon az Equilor mindenképpen megnyugvásra és a forint árfolyamának kisebb mértékű visszaerősödésére számít, megjegyezve, hogy a 270 forint közeli szinteket egy időre elfelejthetjük. A bizonytalanság elmúlásával a korábbiakhoz képest kissé magasabb szinten, 275 – 280 között nyugodhat meg a magyar deviza.

Az Equilor azzal számol, hogy a BUX index lefelé mozgással tölti a nyári hónapokat, megjegyezve, hogy 19,800 és 20,000 pont között komoly támaszzóna húzódik, amely átmenetileg megállíthatja az esést.

Az Equilor eladásra javasolja az OTP-t, a banki különadó által az OTP-re várhatóan kirótt teher jelentősen csökkenti a hitelintézet nyereségességét, ráadásul az OTP csoportot az OTP Bank Nyrt. mellett az OTP Jelzálogbank, az OTP Lakástakarékpénztár, az OTP Alapkezelő és a Merkantil Bank révén is adófizetési kötelezettség terheli, bár az utóbbiakra rakódó teher mértéke egyelőre még kérdéses.

A MOL esetében az Equilor kivárást javasol a harmadik negyedévben, mivel a társaság körül több bizonytalan kimenetelű hír is kering. Szintén tartásra érdemes a Magyar Telekom. A magyar telekommunikációs részvény az osztalékszelvény április 28-i levágását követően is képes volt magát tartani a második negyedévben, ellentétben más magyar részvényekkel. Az Equilor szerint az indokoltnál továbbra is drágábbak a Richter részvényei, főleg ha a regionális szektortársak értékeltségéhez hasonlítjuk, ezért az ajánlás kismértékű csökkentés a gyógyszeripari papírra vonatkozóan.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.