A multik nélkül nem megy

A tőkeáramlás leggyakrabban használt mutatói a külföldi közvetlen tőkebefektetéseket (FDI) jelzik. A beáramló FDI azt mutatja, hogy mennyit fektettek be külföldiek – legalább 20 százalékos vállalati tulajdonrészek megszerzésébe – az adott országban. A kiáramló FDI azt mutatja, hogy az adott országban bejegyzett cégek mekkora értékben fektettek be külföldön.

Mivel a tőzsdei befektetésekhez jelentős vállalatirányítási részesedés megszerzés is kötődik, az FDI-t gyakran működőtőkeként is emlegetik. A beáramló FDI arról ad képet, milyen vonzó az ország a külföldi befektetők szemében, míg a kiáramló működő tőke arra utal, hogy külföldi tőkebefektetések – cégtulajdon szerzések – révén hogyan tudtak terjeszkedni például a hazánkban bejegyzett vállalatok. A beáramló FDI eredményeiként jelennek meg a gazdaságban az úgynevezett multik, pontosabban a nemzetközi vállalatcsoportok leánycégei, míg a kiáramló FDI révén a magyar társaságok válnak anyavállalattá. Noha vannak módszertani nehézségek, az FDI adatok igen informatívak lehetnek. Az exportadatok mellett ezek segítenek felmérni, hogy az érintett cégek milyen aktivitást mutatnak a nemzetközi gazdaságban.

A visegrádi országok 1990-ben még gyakorlatilag hiányoztak a nemzetközi tőkeáramlás világtérképéről, ám a helyzet azóta alapvetően megváltozott. Az UNCTAD adatai szerint a világ tőkebefektetéseinek több mint 2 százaléka landolt náluk, míg kihelyezéseik a globális mennyiség fél százalékát adták. E szerény adatok mögött lenyűgöző növekedési ütem áll: 1995-höz viszonyítva a régióban befektetett tőke állománya 19-szeresére, ezen országok külföldön befektetett tőkéje pedig 86-szorosára nőtt. A visegrádi országokat például Görögországgal összevetve azt mondhatjuk, hogy 1995 és 2012 között a V4-ek mindegyike eredményesebb volt tőkevonzásban, mint Görögország. A külföldi tőkebefektetések terén ez azonban kevéssé sikerült: a versenyt csak Lengyelország tudta állni.

A V4-ek teljesítménye sem egységes. Miközben 2012-ben 1995-höz képest Csehországba 18-szor, Lengyelországba 29-szer, Szlovákiába pedig 43-szor több működőtőke áramlott be, Magyarországon a növekedés csupán kilencszeres. A sokszor bezzeg országként idézett Szlovákia még így is csupán a magyar eredmény 54 százalékát érte el 2012-ben. Az FDI kiáramlás dinamikájában sokkal jobban állunk. A hazai működőtőke kiáramlása 124-szeresére nőtt 1995 óta, miközben a szlovák 31-szeres, a cseh 44-szeres, a lengyel 106-szoros értéket mutatott 2012-ben. A jóval nagyobb lengyel gazdaság FDI kiáramlásának 60 százalékával büszkélkedhettünk 2012-ben, miközben a beáramlást nézve csak 45 százalékot értünk el. Ország szinten a relatív versenyképességünk a régióban jócskán visszaesni látszik, vállalati szinten sokkal jobban állunk.

Hogyan ítéljük meg tehát a multikat?Mitől lesz egy társaság hazai?A jogi bejegyzéstől, a tulajdonosok vagy a dolgozók nemzetiségétől, netán az értékesítés fókuszától? A tőkepiacok és a nemzetközi vállalatfinanszírozás globálissá válása nyomán egyre inkább elfogadottá válik az a besorolás, amely szerint hazai az a cég, melynek stratégiájáról nálunk döntenek, függetlenül attól, hogy kik a tulajdonosok vagy hol folyik a termelés. A fejlettebb országok hosszabb időszakra kiterjedő FDI statisztikai adatsorai alapján azt mondhatjuk, hogy multik voltak, vannak és lesznek. Ez nem valami fejlődő és feltörekvő piacokat sújtó átok: továbbra is a legfejlettebb országokban működik a legtöbb multi nem csak anyavállalatként, de leánycégként is.

Hogyan viszonyuljunk a multikhoz? A nemzetközi kutatási eredmények szerint megítélésük mindenütt ellentmondásos. Jók, mert a vállalatok között az legtöbbjük számos területen élen jár, világszintű technológiát alkalmaznak, a nemzetgazdaságok zászlóhajói, a nemzeti büszkeség egyik megjelenítői, ámulatba ejtő innovációk megvalósítói és nemzetközi terjesztői, a nemzetközi tudástranszfer megvalósítói, ráadásul többnyire átláthatóbban és etikusabban működnek, mint a nemzetközi figyelő szemeknek ki nem tett társaságok.

Ugyanakkor sokan negatívan viszonyulnak hozzájuk: a fejlett országokban, azért, mert elviszik a munkahelyeket, a kevéssé fejlettekben, azért, mert a dinamikus tőkebeáramlás után kiderül, szigetszerűen működnek, azaz nem integrálódnak a nemzetgazdaságba. Az adóparadicsomok lehetőségeit kihasználó cégek anyaországaiban azért nem kívánatosak, mert otthon nem fizetik a közterheket, az adóparadicsomokban pedig azért, mert nem járulnak hozzá a helyi reálgazdaság fejlődéséhez.

Folytathatnánk még a sort, egyik oldal sem mutatja az igazságot. Csupán arról van szó, hogy ezek is vevői és tulajdonosi érték vezérelte, nemzetközi gazdasági versenyben helytállni kényszerülő társaságok, csak éppen irányításuk és szervezeti rendszerük országhatárokon is átível. Rájuk is vonatkoznak a jogi, politikai és társadalmi játékszabályok mindegyik befogadó országban. De megy-e a multik által a gazdaság előrébb? A gazdasági szempontú elemzések egyértelműen a mellett foglalnak állást, hogy e cégek a nemzetgazdasági versenyképességre sokkal inkább pozitív, mint negatív hatással vannak. Társadalmi szempontból már kevéssé egyértelmű a mérleg. Sok eredmény arra mutat, hogy azok az országok tudták eredményesen emelni a szegénységgel együtt járó alacsony nemzetgazdasági fejlettséget, amelyekben a multikra inkább szövetségesként, mint ellenségként tekintettek. Ráadásul úgy tűnik, hogy a multik a XXI. században nemcsak, hogy fennmaradnak, hanem a nemzetgazdaságok teljesítményeinek egyik legfőbb meghatározó szereplőivé is válnak.

Kihívások és sikerek

A nemzetközi vállalati működés kihívásai hazai és nemzetközi tükrökben címmel a BCE Versenyképesség Kutató Központja október 10-én egynapos nemzetközi konferencia tart a vállalatok nemzetközi működésének hazai és nemzetközi kihívásairól. Számos hazai és nemzetközi kutatási eredmény szerint a sikeres nemzetközi működés egyik záloga a vállalatok vezetőinek tapasztalatból történő tanulása.