BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégek agyontréningezve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nem egy vállalat van, ahol a vezetők és a beosztott munkatársak arról panaszkodnak, elegük van a sok képzésből, úgy érzik, „agyontréningezik” őket. A lapunk által megkérdezettek állítják, ha a HR-esek profi módon állítják össze a képzési terveket, elkerülhető, hogy a munkatársak tehernek éljék meg a vállalati tréningeket.
A folyamatos visszajelzéseknek és a teljesítményértékelési folyamatnak köszönhetően a tréningterv a HR támogatásával, a vezetők és a dolgozó közötti kommunikáció eredményeként áll össze – fogalmazott lapunknak Ujvári Beáta. A Reckitt Benckiser Kft. HR-menedzsere szerint így a cég a kollégák személyes fejlődési igényeit is részben figyelembe veszi, ezzel elkerülhető a nem szívesen vállalt tréning. A Reckitt Benckisernél a képzéseket az egyes munkakörökhöz kapcsolódó kompetenciaelvárások alapján, valamint az éves teljesítményértékelés során meghatározott fejlesztendő készségek és képességek figyelembevételével a funkcionális vezetők és a HR közösen határozzák meg. A tervezésnél fontos szempont, hogy azok a már meglévő készségekre épüljenek. A következetesség mellett elengedhetetlen, hogy a tréningterv a dolgozó karrierútját is jól kísérje – hangsúlyozza Ujvári Beáta. A tréningek nyilvántartásával elkerülhető, hogy a dolgozók többször vegyenek részt egy képzésen, ez a költségek szempontjából sem jó megoldás.
Hasonlóan vélekedik Velez Csaba pszichológus is. Ha a konkrét fejlesztési tervbe illesztve, következetesen, egymásra építve folynak a tréningek, nehéz a munkavállalókat túlképezni – magyarázza a PMC Hungary tanácsadója. Ez a témában felkészületlen vezető, HR-menedzser esetében fordulhat elő, aki minden programot megvesz, mondván, „majd jó lesz valamire”. A túlképzés, agyontréningezés következménye lehet, hogy a munkavállaló érdeklődését veszti, és az amúgy szükséges kurzusokon sem tanul semmit. Ilyenkor a várt eredmények ellenkezője valósul meg, miközben fogy az energia, telik az idő, nőnek a költségek. Egy képzési terv összeállításának alapja a cég igényének, a képzendő dolgozók aktuális tudásszintjének és a kitűzendő céloknak a felmérése kell legyen – hívja fel a figyelmet Velez Csaba. A folyamatos készség- és képesség-ellenőrzéssel, valamint az egyes tréningek gyakorlati hasznának mérésével meghatározható a fejlesztés szükségessége. Fontos továbbá, hogy a teljesítményértékelési folyamatnak a munkatársak is aktív részesei legyenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.