BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány egészségügyi reformtervei - Nagytérségi szervezés lesz

Önálló költségvetésből gazdálkodó, állami irányítás alatt lévő nagytérségi egészségszervezési igazgatóságok koordinálnák a jövőben az adott országrész gyógyintézményeinek feladatait, munkatársaikat a helyi egészségügyi intézmények és önkormányzatok adnák.

Nemzetközi adatok szerint akkor lehet költségkímélő az egészségügyi intézményrendszer, ha megfelelő betegútszervezéssel 1-1,5 millió lakos ellátását fogják össze – jelentette ki tegnap az egészségügy megmentésére készült, immár százhatvannál több szakmai szervezet véleményével kiegészített Semmelweis-vitairatot Szócska Miklós az Önkormányzati Egészségügyi Napok Téli Szimpóziumán.

A cikkhez kapcsolódó jegyzet itt olvasható!

Tanulva a 2007-ben központilag vezényelt egészségügyi reform bukásából, Szócska Miklós csapatával csütörtökön országjárásra indul, hogy megismertesse elgondolásait az egészségügyi intézmények vezetőivel és a tulajdonos önkormányzatokkal, sőt fórumot tart az egészségügyi dolgozóknak. Az első napon Komárom, Veszprém és Fejér megyét keresi föl. Az államtitkári roadshow után, február közepe táján véglegesítik a Semmelweis-tervet. Gyógyhely nem szűnik meg, csak átalakul – szögezte le az államtitkár, hozzátéve: iszonyúan kemény munka következik.

Súlyos feszültségek feszegetik az ágazatot. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a közpénzekből mindenki a betegségétől, anyagi helyzetétől függetlenül jusson a gyógyításhoz, eredményesen kell alkalmazni a hatásos gyógyeljárásokat, megfelelően kell érvényesíteni a betegjogokat, csökkenteni a kiszolgáltatottságot és létrehozni a fenntarthatóságot eredményező erőforrás-koncentrációt – sorolta a program alapvetéseit az államtitkár.

Ha megyei szinten nézzük az ágazatot, kiderül, hogy jelenleg nincs elég szakember, hiányos a csúcsdiagnosztika, a biztonságos gyógyításhoz nem elégségesek az egyes intézményekben végzett beavatkozások. Példaként említette, hogy amíg az egyik kórházban – idő vagy eszközhiány miatt – évente csak egy csípőprotézis-műtétet végeznek el, máshol felduzzadnak a várólisták. Komoly probléma az intézmények közötti kommunikáció és az átlátható betegutak hiánya. Szerinte mindez elkerülhető lesz, ha a betegellátást nagytérségi alapon szervezik meg: az ahhoz önkéntesen társuló megyei és városi kórházakat nagytérségi intézmények fognák össze. A betegeknek nem kellene az egyes intézmények között kóvályogni, gyorsabban hozzájutnának a kezelésekhez. Az államtitkárság a kórházak mellett az önkormányzatokkal is egyeztetne a betegutak rövidítéséről, a nagytérségi központok elhelyezésénél pedig figyelembe veszi a környezeti feltételeket, a közlekedést is.

Az átalakításnak része lesz az egészségügyi rendszer feltérképezése. Az államtitkárság elkészíti az ország egészségügyi kataszterét – beleértve a szakmai nyilvántartást, hogy lássák, az adott területen kik és hányan dolgoznak. Bejelentette azt is Szócska Miklós, hogy teljes körűen áttekintik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a gyógyintézmények között kötött finanszírozási szerződéseket és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által a számukra kiadott működési engedélyeket. Ezzel nem az ágazat megfélemlítése a cél, csupán szeretnék az átcsoportosítható erőforrásokat megismerni. Ám az átcsoportosítások nem jelentenek kórházbezárásokat, intézmény nem szűnik meg, csak szükség szerint a működése alakul át – fogalmazott.

Az OEP-kasszában pár milliárd forint áll rendelkezésre a kórházi kapacitások átalakítására, s ősztől európai uniós pályázatokat is kiírnak a funkcionális változtatásokat tervező intézményeknek. Az átalakuló intézményrendszerben jövő januártól várható a finanszírozás megváltoztatása.

Szócska Miklós ütemezése

- Csütörtöktől február közepéig országjárás

- Egészségügyi kataszter készítése

- OEP-szerződések, ÁNTSZ-engedélyek ellenőrzése

- Ősszel európai uniós pályázatok kiírása

- Jövő januártól új finanszírozás bevezetése


- Egészségügyi kataszter készítése

- OEP-szerződések, ÁNTSZ-engedélyek ellenőrzése

- Ősszel európai uniós pályázatok kiírása

- Jövő januártól új finanszírozás bevezetése Pénzkivonást nem Nem kíván pénzt kivonni az ágazatból az egészségügyért felelős államtitkár. Sőt, meg szeretné fordítani az elmúlt évek drasztikus elvonásainak arányát, ennek következtében 5,5 százalékról 4,3-re csökkent az egészségügy GDP-részesedése. Kérdésünkre, egyeztetett-e Matolcsy Györggyel arról, hogy 100 milliárdot kivonnának a gyógyszerkasszából, azt mondta: szakmai egyeztetéseket folytatnak, nem tagadható, hogy tartalék van még a rendszerben, de azt az egészségügybe kell visszaforgatni. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.