BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adósságfaragás katonás módra

Az ésszerűsítő és hatékonyságnövelő intézkedések eredményeként a két évvel ezelőtti több mint 8 milliárdról 3,9 milliárd forintra sikerült mérsékelni a Honvédkórház adósságát. Az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményének miniszteri biztosa szerint ez csak látszólag kórház, valójában laktanya

Több mint másfél éve felügyeli miniszteri biztos az ország egyik legnagyobb, nyolc telephelyen csaknem 1200 aktív és négyszáz krónikus ággyal működő giga egészségügyi intézményét, a 2013 óta az MH Egészségügyi Központ nevet viselő egykori Honvédkórházat. A jelenleg is a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában működő intézmény 2007-ben, a Központi MÁV Kórház, a BM Központi Kórháza, valamint a korábbi Szabolcs utcai Kórház Honvédkórházhoz csatolásával duzzadt méretében és – 2011 végére – az adósságát tekintve is hatalmasra: akkora már több mint nyolcmilliárd forint kifizetetlen számlát halmozott fel.

„Az intézmény hatalmas betegforgalmat bonyolít le: a katonák, rendőrök, vasutasok mellett a XIII. kerület lakossága is a kórházhoz került. Tizenkilenc szakmában pedig ennél is szélesebb az ellátási területe, az égési sérültek ellátásában például 4,5 millió ember, gyakorlatilag a fél ország hozzánk tartozik, és itt működik az ország legnagyobb sürgősségi centruma – mondja Borbíró Zoltán miniszteri biztos. – A széles és sok tekintetben igen drága szolgáltatási paletta azonban nem állt, és részben ma sem áll arányban a finanszírozási forrásokkal. Nagyjából a felét kaptuk meg az összevonás után annak a keretnek, amiből a négy intézmény összesen gazdálkodott.”

A tetemes deficitnek azonban nem csak ez volt az oka. Amint arra a kormányváltást követően készült egészségügyi államtitkársági jelentés, majd a miniszteri biztosi átvilágítás is rámutatott: az intézmény nem működött gazdaságosan. Sok apróságon is elfolyt a pénz, így került többek között a telefonközpont a HM központi üzemeltetésébe, illetve bontották fel azt a szerződést, amelynek alapján korábban évi hárommillió forintért bérelte a betegszéfeket a kórház a HM saját cégétől.

2012-ben azután a korábbi vezetést is menesztették, újfajta vezetési struktúrát hozva létre, ami három „dandárszerű” szervezeti egységet jelent: a Honvédkórházat a civil egészségüggyel, egy speciális katona-egészségügyet, valamint a mindezektől független gazdasági vezetést. Ez utóbbi szükségességét Borbíró Zoltán így érzékelteti: „Ez a honvédség. Itt parancsok fogalmazódnak meg, amit feszes bokázással illik végrehajtani. Egy ilyen organikus szervezet esetében azonban, ahol számos kapcsolat van HM-en kívüli szervezetekkel, amilyen például az OEP, ez nem mindig jó.”

Az első körben végrehajtott ésszerűsítési intézkedéseket újabbak követték, miután osztályokra lebontva is átnézték a működést. Ennek során kiderült: míg az osztályok egy része nem működött teljes kapacitással, mások bőven túllépték az egészségbiztosító által megszabott volumenkorlátot: egyik is, másik is veszteséget termelt. „Az idegsebészet azóta kibővítette a tevékenységi körét, és ezzel jelentősen növelte a bevételét. Ahhoz viszont, hogy minden szakmában elérjék a lehető legnagyobb bevételt, összkórházi szinten több műtétet kellene végezni. Ehhez viszont több aneszteziológus kell, és a beavatkozásokhoz szükséges képalkotó eljárások kapacitását is növelni szükséges” – magyarázza Borbíró Zoltán. Az előbbi érdekében megkezdték külsős vállalkozó altató orvosok foglalkoztatását, az utóbbit pedig egy ez évre tervezett többlépcsős gép-műszerbeszerzéssel szándékoznak orvosolni. Többek között új CT-t, valamint vérrögoldásra is alkalmas érfestő eszközöket vásárolnak, modernizálják az MRI-t, digitalizálják a teljes röntgen-gépparkot, alkalmassá téve ezzel a rendszert a teleradiológiára. További bevételi forrás lehet a magánbetegek ellátása: a kórház ebben éppúgy számít a csípőprotézisre szorulókra, mint a plasztikai beavatkozásokat tervezőkre.

Jelentős fejlesztés előtt áll az egykori MÁV-kórház Podmaniczky utcai épületében található gasztroenteorológia, de ezzel párhuzamosan telephelyeket is racionalizálnak – mondja a miniszteri biztos. Az intézmény a tavalyi évet 3,9 milliárd forint adóssággal zárta – volna, de az intézmény is részesült a novemberi adósságkonszolidációban. Az ennek során kapott 728 millió forinttal az év végére végül valamivel 2 milliárd forint alá sikerült szorítani a tartozásokat. „Tisztában vagyok azzal, hogy ez az összeg még mindig nagyon magas. De a kormány 2011-es határozata „csak” 1,5 milliárd forintos csökkentést írta elő, azt pedig jócskán túlteljesítettük. Azt is fontos látni, hogy az intézmény továbbra sem kapta meg a kapacitásához mért finanszírozási keretet. Végül, de nem utolsó sorban az adósságot úgy tudtuk mérsékelni, hogy eközben 17 százalékkal több bevételre tettünk szert, a dologi kiadások emelkedése nélkül, folyamatos működés mellett.”

Borbíró Zoltán (49)

Borbíró Zoltán jogász, a honvédelmi tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, a kormányváltás után a honvédelmi miniszter titkárságvezetője, illetve kabinetfőnöke. Először 2012 közepén bízott meg a honvédelmi miniszter a Honvédkórház működésének átfogó felülvizsgálatával, valamint a racionalizálásra vonatkozó javaslatok kidolgozásával. A kinevezést ezt követően félévente megújították, így a közelmúltban már a negyedik ciklusát kezdte meg a Honvédkórház miniszteri biztosaként.




A Magyar Honvédség Egészségügyi Központja „hadrendi elem”, látszólag kórház, valójában egy laktanya. „A honvédségnek háború vagy katasztrófa esetén is biztosítani kell a közigazgatás, a közlekedés működését, vagy az egészségügyi ellátást, vagy éppen a rendfenntartást. Ezért minden országban szükség van egy, a katonaság által működtetett kórházra, és mindenütt van is egy ilyen.”-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.