Ami elmaradt az elmúlt nyolc év alatt…

A megtakarítás ugyan nem azért keletkezett, mert csökkent a rászorulók száma, sőt, hanem mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban nem volt senki, aki átlátta volna az egész gyse-rendszert, így az egyes beavatkozások olyan „káoszt” okoztak, amelyek szinte megoldhatatlan feladat elé állították nemcsak a vényt felíró orvosokat és a betegellátásban dolgozó forgalmazókat, de az egyes területi REP-ek dolgozóit is a rendeletek értelmezésében.

Igaz, hogy jól megkülönböztethetők azok a szervezetek, amelyek humánus alapon tevékenykednek, azoktól, amelyek profitorientáltak, de ez nem tűnt fel azon felelős vezetőknek, akik úgy gondolták, hogy évekig lehet azonos fogyasztói árszinten tartatni a forgalomba hozott gyse-termékeket, ugyanakkor megkövetelve az országos ellátást, készletezést és természetesen a kiváló minőséget. A legutolsó, 2003. évi ártárgyalás óta nem volt lehetőség áremelésre az ötletesen kitalált transzparens befogadási rendszer miatt, amelyet ugyan gyógyszerre fejlesztettek ki, de ha már megvan, belekényszerítették a gyse-t is. Igaz, hogy a gyógyszer nem gyse, de sebaj, létrehoztak egy EU-ban egyedülálló befogadási mechanizmust, amely drága, bonyolult, és ellehetetleníti a korszerű eszközök befogadását, egyszerűen azért, mert az olcsóságra optimalizált, és nem a beteg meggyógyítására.

Igaz, hogy mára már a gyse-forgalmazók nagyobb része a csőd szélén áll (lásd. 1. sz. ábra), és betegellátás klasszikus kiskereskedelmi boltokon keresztüli gyakorlata megszűnőben van, mivel sikeresen visszakerült a törvénybe az a kitétel, hogy a társadalombiztosító támogatási listáján sem lefelé, sem felfelé nem térhetnek el. A „lefelét” még érti az ember, mert ugye ne ígérgessenek a betegeknek kedvezményeket a boltok (habár a megélhetésükhöz már szükség lenne rá), de a „felfelé” azért érdekes közgazdasági szemléletre utal, mert például a szállítást nem lehet ingyen megoldani! Ezek szerint mindegy, hogy a gyártó a saját székhelyén maga árulja a terméket, vagy a tőle 300 km-re lévő gyógyászati bolt.

Igaz, hogy a tb-támogatási lista egyértelműen megszabja, milyen termékből ki kaphat, menynyit, és milyen kihordási időre, azaz egy bizonyos termék vagy felírható valakinek, mert jogosult rá, vagy nem, és akkor sem, ha azt a bizonyos terméket esetleg hirdetik! (Ugyebár, ha az ember nem szenved inkontinenciában, akkor a hirdetés ellenére sem jár pelenkában.) Ez persze nem egyértelmű az Egészségügyi Minisztérium döntéshozói számára, akik – ugyancsak egyedülállóan az EU-ban – bevezették a gyse-termékek reklámozási tilalmát. A forgalmazó még a saját honlapjára sem tehet fel ismertetőt a forgalmazott termékeiről. Az, hogy ez súlyosan diszkriminálja a „csak” magyar nyelven beszélő embereket, az senkit nem érdekel. (Ugyanis az interneten, idegen nyelven, szabadon hozzáférhetők a termékismertetők a külföldi honlapokon.) Természetesen ennek sok „hasznos” következménye van, például hogy a betegek az orvosoktól kérnek termékhasználati tanácsokat (abban az 5 percben, amit a jogszabály minimumként megszab, de sajnos nem is jut több idő). Mivel a betegek nem tudnak előre tájékozódni a termékekről, azok tulajdonságairól, így könnyen előfordulhat, hogy nem sikerül elsőre a számukra legmegfelelőbb terméket felírnia az orvosnak. A németországi társadalombiztosító már 2005-ben kimutatta, hogy a betegek teljes körű, előzetes tájékoztatásával felírt, megfelelő eszközök révén 10 százalékot tudnak megtakarítani.

Igaz ugyan, hogy tavaly augusztusban az OEP – posztjáról azóta már távozott – vezetője olyan megszorító csomagot vezetett be a tb-támogatott eszközök körében, amelynek következtében a betegeknek felesleges orvos–beteg találkozókon kell részt venniük, s kéthavonta akkor is más terméket kell viselniük, ha az első megfelelt az elvárásoknak, és a mozgássérülteknek szakorvoshoz kell menniük szakorvosi javaslatért a háziorvosuk számára. Továbbá igaz ugyan, hogy a tervezett megtakarítás a gyse-kasszában az idén közel a duplája lesz, és ezzel sikerült „átesnünk a ló túloldalára” a betegek kárára, de mindez nem gond. Pénz ugyan van – közel 5 milliárd forint – (lásd. 2. sz. ábra), amit az OEP-nek mint a betegellátásért felelős szervnek el kellene költenie, de nem történik semmi. Ez így megint nem igaz, időhúzás történik, és azon vitatkoznak a felelősök, hogy az 5 milliárd forintból el lehet-e költeni 60 milliót (0,12%!!!) arra, hogy a sztómásoknak legyen naponta 2 db tiszta zsákjuk. (Értsd: lefekvéshez feltehet-e egy tiszta zsákot a sztómás beteg, vagy a használtat mossa ki. És ez nem vicc!)

Igaz ugyan, hogy Magyarország lakossága öregszik, de várhatóan hosszabb életet élhetünk, mint a szüleink. Szükség is lesz minden egészséges, munkaképes emberre, hogy megtermelhesse majd 2015 után is azt a nemzeti jövedelmet, amelyből többek között az egyre nagyobb számú nyugdíjas eltartását is fedezni lehet, de mindmáig nem került sor a gyógyászati segédeszközök tekintetében egy olyan stratégia felállítására, amely tisztázza a gyártóktól és a forgalmazóktól elvárt prioritásokat. (Jelenleg a legfőbb prioritás az olcsó termék, és nem az, hogy a beteg megadott időn belül újra munkaképes legyen.) Komoly, az egészségügyi piacon hosszú időre tervező gyártó, forgalmazó kiszámíthatóságot és előre lefektetett kondíciókat szeretne látni, hogy a termékfejlesztését, a szolgáltatásait azok szerint alakíthassa ki. A jelenlegi hektikus, évente akár többször változó, előre kiszámíthatatlan feltételeknek csak az tud megfelelni, aki olcsó, megismételhetetlen termékakciókból akar hasznot húzni, majd eltűnni.

Az új kormánynak az egészségügyön belül – sok más teendője mellett – elengedhetetlen dolga lesz foglalkozni a gyógyászati segédeszközökkel is. Az EU-ban felismerték, hogy az orvostechnológia egy olyan ágazat, amely nélkülözhetetlen az innovatív és hosszú távon fenntartható egészségügyi rendszer létrejöttéhez, hiszen a jelenlegi módszerekkel és technológiával nem lesznek „kezelhetők” a 10 év múlva mutatkozó igények.

Ennek érdekében támogatják a kkv-kat, forrásokat biztosítanak számukra, és ösztönzik a kutatásokat, fejlesztéseket.

Az European Wound Management Association (EWMA) felmérése szerint a krónikus sebek (pl. lábszárfekély) kialakulása egyike a legnagyobb, a normális életvitelt (és munkaképességet) befolyásoló tényezőknek. A korszerű sebkezelés időbeni biztosítása a betegek részére nemcsak a későbbi, nagyobb költségeket csökkenti, de a munkába történő gyorsabb visszatérés révén hozzájárul a GDP növeléséhez. Gondoljunk bele, Magyarországon minden pillanatban közel 35 ezer ember igényel sebkezelést (az EU átlagát vetítve hazánkra) és várhatóan esik ki a munkavégzésből. A célnak a leghatékonyabb sebkezelésnek kellene lennie, és nem annak íróasztal mellőli megszabása, hogy hány darab kötszert kaphat egy beteg havonta.

Összefoglalva az elmúlt nyolc év elmaradásait: meg kell oldani a hatékony és korszerű termékek befogadását a támogatási rendszerbe; az árak karbantartásával – és egyben a minőség megkövetelésével – érdekeltté kell tenni a gyártókat a hosszú távú kötelezettségvállalásban; információhoz kell juttatni a betegeket a promóciós rendelet megváltoztatásával; csökkenteni kell a bürokratikus és túlszabályozott gyse-forgalmazási előírásokat, és engedni a piac szabályozó mechanizmusát érvényesülni ezen piaci szegmensben is; vissza kell állítani az orvosok szakértelme és egyben felelőssége alapján működő rendszert a kézi vezéreltről.

Az említett problémákat természetesen lehet hatékonyan kezelni. Ennek legelső feltétele, hogy a döntéshozóknak a szakma bevonásával meg kell határozniuk a gyógyászati segédeszközök terén (is) a legalább 5 évre kitűzendő célokat. E célok alapján tárgyalni kell a gyártókkal és forgalmazókkal, és hosszú távú, mindkét fél számára előnyös megállapodásokon keresztül biztosítani a gazdaságilag még finanszírozható, legmagasabb színvonalú betegellátást.

A szerző a Replant Cardo Kft. ügyvezető igazgatója