BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átláthatatlan az egészségügyi kampányok finanszírozása

Nagyjából egymilliárd forintot költött eddig egészségügyi célú társadalmi programok támogatására az Egészségügyi Államtitkárság. A nevével fémjelzett országos kampányokra ennek állítólag csak a töredékét fordította

„Minimális állami és maximális vállalati források” mozgósításával folytak és folynak a jövőben is az olyan országos népegészségügyi kampányok, mint amilyen a közelmúltban az influenza-járvány megelőzése érdekében indult – közölte érdeklődésünkre az egészségügyért felelős államtitkárság. A kampányok finanszírozását vállalatok és civil szervezetek végzik – mondták.

Lapunk megkeresésére két cégnél is úgy nyilatkoztak: mindössze néhány millió forintot adtak az általuk támogatott kampányhoz. Az államtitkárság ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elmúlt két évben hozzávetőleg egymilliárd forintot költött egészségügyi célú társadalmi programok támogatására társadalmi, civil és non-profit szervezetek bevonásával. 2011-ben és 2012-ben összesen 46 civil szervezet programját támogatta. Ebben az időszakban 13 országos népegészségügyi kampány zajlott, ezek mindegyikénél vagy támogatóként, vagy megbízóként szerepel a Szócska Miklós vezette államtitkárság.

Tájékoztatásuk szerint ennek ellenére csak két akció kapott kiemelt támogatást: a dohányzás-ellenes kampány 21 millió, a „Mozdulj Mama” idősek sportnapja program pedig 12 millió forintot. „Független szakértők szerint az eddigi figyelemfelkeltő akciók 2012-ben 250 millió forint médiaértéket jelentettek, ami lassan nagyobb érték, mint amennyit az ágazat húsz év alatt népegészségügyi kommunikációra fordított” – hangsúlyozta az ágazati vezetés.

Idén újabb kampányok várhatók. Az eddigieket döntő részben a PlanB Média Kft. bonyolította, ennek ellenére az Államtitkárságnál azt közölték: sem nekik, sem az Emberi Erőforrás Minisztériumának nincs szerződésük a céggel. Mint fogalmaztak: „Az ügynökség proaktív módon szállít be komplett kampányokat úgy, hogy azok a finanszírozása is megoldott.” Ezzel szemben Palatinus Woth Márton, a PlanB Média vezetője arról értekezett a kreativ.hu-n olvasható előadásában, hogy „Az eddig szétaprózott …vállalati kommunikációs és PR programokat az Egészségügyi Államtitkárság … saját maga kezdte integrálni az állami programokkal és kommunikációs felületekkel.”

Ha az ágazat vezetése és a PlanB Média között nincs is szerződés, az nem zárja ki, hogy a programok lebonyolításán túl is szoros legyen az együttműködés. A cég honlapja szerint a 2011 májusában Budapesten megrendezett eHealth konferenciához kapcsolódó kiállításon a PlanB feladata votl „az államtitkársággal együttműködve a magyar kormányzati stand, valamint az Európai Bizottság standjának tervezése és kivitelezése”.

Identitászavar

Az Egészségügyi Államtitkárság kommunikációs csapata a közelmúltban felhívást tett közzé a Magyar Rezidens Szövetség weboldalán. A szöveg alatt a PlanB Média elérhetősége szerepel, náluk kell jelentkezniük, akik részt vennének népegészségügyi kampányok média-megjelenéseiben. Megfelelő felkészítést követően alkalmanként szakértői díj vagy költségtérítés jár a leendő szakértőknek – derül ki. Mint az államtitkárságon jelezték: egy uniós forrásból megvalósuló programhoz toboroznak szakértőket, és ha az megvalósul, abból fizetik majd a résztvevőket. Arra már nem kaptunk választ, hogy ha még el sem indult a projekt, és az Államtitkárság a „felkészítő”, miért a PalnB-nél kell jelentkezni.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.