Az egészségügyben is robbanhat a nyugdíjbomba

Az elmúlt években a szakemberek többször felhívták a figyelmet az 1949 és 1957 között, döntően az abortusztilalom idején születettek visszavonulására, ám a problémát csak a nyugdíjrendszer finanszírozhatósága szempontjából vizsgálták. A Ratkó-bomba azonban egy másik nagy ellátórendszerben, az egészségügyben is robbanhat, és a detonációnak egyelőre beláthatatlanok a következményei.

Bodrogi József egészségügyi közgazdász, aki évek óta foglalkozik a témával, már 2012-ben azzal sokkolta a közvéleményt egy konferencián, hogy úgy fogalmazott: akár a nyugdíjak bruttósításával is, de meg kell oldani, hogy a nyugdíjasok egészségügyi járulékot fizessenek, különben nem lesz miből finanszírozni az idősek növekvő tömegének egészségügyi ellátási szükségletét. A szakember nem sokkal az ominózus nyilatkozata előtt még miniszteri biztos volt az Egészségügyi Államtitkárságon, amely azonnal el is határolódott a véleményétől – és, legalább is látható módon, az óta sem tett egyetlen lépést sem azért, hogy az egészségügy felkészüljön az előtte álló kihívásra.

Pedig a problémát a nyugdíjkorhatár fokozatos emelésével is csak elodázni lehetett, érdemben kezelni nem: 2014 és 2021 között ugyanis az 1952–1956 között született csaknem egymillió férfi és nő eléri a nyugdíjkorhatárt, és várhatóan 800 ezren meg is érik azt. Számítások szerint csak emiatt legalább 200 milliárd forint adó- és járulék esik ki a következő öt évben – hangsúlyozta most a Világgazdaságnak Bodrogi József, rámutatva: a probléma sokkal komolyabb, mint hisszük.

A közgazdász szerint elvben a gazdaság bővüléséből eredő bevételnövekedés ellensúlyozhatja az egészségbiztosítási alap kieső bevételeit, ám ez a mintegy 200 milliárd forint a GDP 0,7 százaléka, ami meghiúsítaná a hiánycél elérését, így ez valójában nem járható út.

Elméletileg más lehetőségek is szóba jönnek az egészségügy finanszírozhatóságának fenntartására. Ilyen a szociális adó mértékének emelése, vagy a szolgáltatási csomag szűkítése is – egyik sem könnyű megoldás, de ebben a helyzetben nem is létezik ilyen – fogalmazott.

Ám, miközben az egészségügy bevételi drasztikusan megcsappannak, a kiadási oldalon minden eddiginél nagyobb lehet a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint idős korban nő meg csak igazán az egészségügy igénybevétele: a 65 év felettiek egészségügyi ellátására éves szinten átlagosan fejenként több mint 250 ezer, a 75 éven felüliekére több mint 300 ezer forintot költ az egészségbiztosító. Ehhez képest a 10 és 50 év közöttiekre fordított éves átlagos költés nem éri el a 100 ezer forintot. A 60–70 év közötti magyarok már átlagosan 5-8 féle gyógyszert szednek.

Ehhez képest, szintén az OEP adatai szerint a 2012-ben évi 300 milliárd forint alá leszorított gyógyszerkasszából átlagosan és évente már 30 ezer forint gyógyszertámogatás sem jut egy betegre. Megkeresésünkre az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyre fordítható kiadások drasztikus csökkenése nyomán valós lehet a veszély, hogy a magas fejlesztési költségeik miatt drága készítmények a magyar betegek számára kevésbé lesznek elérhetők, miközben az ellátásra szorulók száma várhatóan jelentősen megnő.

De az egészségügy az ellátás más oldaláról sincs felkészülve a jelenleginél lényegesen nagyobb számú krónikus szív- és érrendszeri, tüdő-, csont- és ízületi, daganatos, stroke-os beteg, parkinsonos, demens, alzheimeres, esetleg magatehetetlen idős ember ellátására. Az idősek növekvő ellátási szükséglete a kórházak mostani átalakításánál pedig még csak szempont szinten sem került szóba.

Komoly zavarok

Az Európai Unió is kiemelten kezeli azokat a kihívásokat, amiket a demográfiai hullámzások (főként a baby-boomerek öregedése) okoznak a következő időszakban a társadalmi ellátórendszerek különböző szegmenseiben, így a nyugdíjrendszerben, az egészségügyben és a szociális ellátórendszer idősgondozásra szakosodott területin. A poszt-lisszaboni stratégiában is felhívják a figyelmet arra, hogy a probléma kezelése komplex társadalompolitikát igényel, és például az egészségügy működésének szisztematikus végiggondolását is. Az érintett ellátórendszerek zavarai ugyanis komoly akadályai lehetnek a gazdasági fejlődésének, a versenyképesség növelésének, így pedig ellene hathatnak a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek.