BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duplázna az Esmyával a Richter

Itthon ugyan még nem, de több nyugat-európai országban már kap támogatást a Richter új, originális készítménye. Kedvező esetben az eredetileg tervezett dupláját is hozhatja évente a Richter új originális készítménye, az Esmya – jelezte Bogsch Erik a gyógyszergyártó vezérigazgatója.

A társaságnál korábban úgy számoltak, hogy a nőgyógyászati készítmény értékesítéséből származó árbevétel a három éves felfutási időszakot követően az Európai Unióban évi 100 millió euró körül alakulhat, amennyiben azonban a kezelést kibővítik, akár kétszer ennyi is befolyhat a gyógyszer értékesítéséből. Mindez azt is jelenti, hogy az Esmya a következő években a Richter növekedésének egyik motorja lehet.

A Richter 2010 őszén szerezte meg az akkor piaci bevezetés előtt álló Esmyát azzal, hogy 100 százalékos részesedést vásárolt a készítményt fejlesztő PregLem svájci gyógyszercégben. A termék idén februárban kapta meg a forgalomba hozatali engedélyt az Európai Bizottságtól a méhmióma enyhébb és súlyosabb tüneteinek műtét előtti kezelésére, az Európai Unió teljes területére. Emellett a Richter tavaly decemberben a cég számára kiemelkedően fontos FÁK-régióra, illetve a jelentős növekedési potenciállal rendelkező kínai piacra is megszerezte a készítmény kizárólagos forgalmazási jogát, míg a tengerentúlon a Watson Pharmaceuticals-szal kötöttek megállapodást az Esmya jövőbeli értékesítéséről. Utóbbi szerződés értelmében az Egyesült Államokban és Kanadában az amerikai társaság forgalmazza majd a készítményt, a cég azonban ezért 17 millió dolláros egyszeri licencdíjat fizetett a Richternek, amely az eladásokból is részesül majd.

A méhmióma kezelésére alkalmas gyógyszert jelenleg a preoperatív időszakban, tehát a műtét előtt álló betegeknél használják, akik három hónapig szedik azt, a Richternél azonban – az erre utaló klinikai vizsgálatok alapján – úgy vélik, hogy a kúra meghosszabbításával, azaz többszöri kezeléssel akár a műtét is elkerülhető. Amennyiben ez bebizonyosodik, minden valószínűség szerint kiterjesztik az indikációt, aminek eredményeként az Esmya használata a korábban véltnél jóval szélesebb körben is elterjedhet, s ennek megfelelően a Richter készítményből származó árbevétele is magasabb lehet, mint amivel a cégnél eredetileg kalkuláltak.

A terméknek egyébként igen komoly piaca van, a legtöbb felmérés szerint ugyanis a méhmióma jelenleg a nőgyógyászatban előforduló leggyakoribb jóindulatú daganat, a fogamzó képes körű nők 20-25 százalékánál diagnosztizálják, s az esetek jelentős részében csak a műtéti beavatkozás jelent megoldást.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a terméket már számos országban – többek közt az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Szlovákiában is – támogatják, sőt akad olyan állam, ahol a készítmény 100 százalékos dotációt kap. Németországban például a betegeknek csak a recept kiváltásáért kell fizetniük, így az unió legnépesebb országában egy havi kezeléshez szükséges gyógyszerért az eredeti 150 eurós ár helyett mindössze 18 eurót fizetnek.

A Richter egyébként már hazánkban is megkezdte a termék forgalmazását, az Esmya itthon azonban egyelőre nem kap támogatást. Bogsch Erik elmondta: bíznak benne, hogy hamarosan Magyarországon is befogadják a terméket, majd hozzátette, hogy Richter originális készítménye itthon 16 éve kapott utoljára dotációt, s elég hosszú ideje nőgyógyászati készítményt sem fogadtak be a támogatotti körbe hazánkban.

Bővülő nőgyógyászat

Az elmúlt években a nőgyógyászat egyértelműen a legfontosabb terápiás területté vált a Richter portfóliójában. Az ilyen jellegű termékek a folyó üzleti év első kilenc hónapjában a gyógyszergyártó teljes forgalmának már mintegy harmadát adták, miközben ez az arány az évezred elején a 25 százalékot sem érte el, a 90-es évek közepén pedig mindössze 12 százalékra rúgott. Jelenleg a társaság bevételének bő negyede a szív és érrendszeri betegségek kezelésére szolgáló készítmények, nagyjából nyolcada pedig a központi idegredszert célzó gyógyszerek értékesítéséből származik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.