BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éger: "Ördögi spirálban az egészségügy"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egészségpolitikai célok hiányában évek óta csupán az egészségügyi struktúra "macerálásával" próbál a kormányzat eredményeket elérni - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában Éger István úgy fogalmazott, hogy "hadi egészségügy" működik ma Magyarországon.

Magyarországon nincsenek kitűzött, érdemi egészségpolitikai célok, és nincs a politika irányából "egy megfelelő" megrendelés az egészségügy felé - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki hozzátette: a szerkezeti átalakítás nem lehet cél, annak eszköznek kell lennie.

A célok meghatározásával már régóta adósak vagyunk egymásnak - fogalmazott Éger István, aki szerint már hosszú idő óta ugyanabba a hibába esünk: a struktúra "macerálásával" próbálunk úgy tenni, mintha fontos dolog történne.

Mi a cél - ennek kell lennie az első kérdésnek Éger István szerint. Ezt követi az, hogy a cél megvalósítása mennyibe kerül, van-e rá pénz, ha nincs, akkor honnan és milyen ütemezésben lehet előteremteni. Csak ezek után jöhet az, hogy a kitűzött célt milyen struktúrával kell megvalósítani.

Hosszú évek óta működik úgy az egészségügy, hogy az aktuálisan megbetegedőknek a meggyógyítása zajlik, márpedig ez hadi egészségügy és a legdrágább, mert nincs népegészségügyi tervezés és érdemi betegmegelőzés - emelte ki az orvosi kamara elnöke, hozzátéve: amíg ezen nem változtatnak, addig nem lehet felmutatni semmit, pláne akkor, amikor a financiális helyzet is rendkívül rossz.

A magyar egészségügy sikló pályán tart lefelé, amely egyre inkább egy ördögi spirállá kezd válni - érzékeltette a helyzetet, kiemelve, hogy a kormány ugyan már elkezdte a munkát, mivel azonban ő személy szerint kénytelen eredményorientáltnak lenni, nem érdekli, hogy milyen műhelymunka folyik.

Nem érdekel, hogyan főzték meg a gulyáslevest, én enni szeretnék, ha nem is a Gundel, de egy jó kifőzde minőségében. Nem izgat túlzottan, hogy milyen lázas sürgés-forgás zajlik a konyhában, én csak azt tudom mondani, hogy már nagyon éhes vagyok - fogalmazott Éger István.

Beszélt arról is, hogy Szájer József és Szili Katalin az új alkotmányt előkészítő nemzeti konzultációs testület részéről nyitott volt a Magyar Orvosi Kamara javaslataira. Éger István reméli, hogy az új alkotmány végleges szövegében az eredeti koncepcióban olvashatónál jobban definiált és részletesebb lesz a szöveg olyan kérdésekben, mint az egészséghez és az ellátáshoz való jog.

A mostani alkotmányban csak utalás volt arra, hogy mindezt a társadalombiztosítás útján kell teljesíteni. Ezt a Kamara határozottabb formában látná szívesen az új alaptörvényben - hangsúlyozta Éger István.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.