Egészségügy - A lavina tovább dübörög, mi várható?

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az egészségügyet pénz híján nem fogják megmenteni, pedig mostanra tényleg erre lenne szükség. Rövid távon forrásra lenne szükség a működőképesség fenntartásához. A hosszú távú szemlélet pedig – amelynek megteremtésére a Semmelweis Terv még tett néhány, szavakban megnyilvánuló kísérletet – egyre inkább háttérbe szorul az akut problémák eszkalálódásával.

A humánerőforrás- és bérkrízist csillapíthatja az alacsony mértékű, de mégis megvalósuló béremelés, arra azonban bizton számíthatunk, hogy a béremelésből kimaradó alapellátási dolgozók is felemelik majd a hangjukat. Jobban belegondolva a rendszer kapuőrei, akiknek az egészségpolitika komoly szerepet szán a prevenció és a túlterheltség csökkentése érdekében, találnak majd legitim érvet azzal kapcsolatban, hogy az ellátórendszer más területein dolgozókkal legalább azonos elbírálás alá essenek.
 
Lassan végére ér a fekvőbeteg-ellátó intézmények racionalizálása is, így 16 városi kórház válthat funkciót, ez pedig nagyrészt az aktív ellátás megszűnését jelenti ezeken a helyeken.  Az egészségügyi megmentési terv feladásának első jelei a Széll Kálmán Tervben tűntek fel, legújabban pedig a kényszerítő kiadáscsökkentési program fekete báránya lesz az ágazat. A kormány szerint ugyanis az egészségügyi költések növelése helyett forráskivonásra van lehetőség az ágazatban. A gyógyszercégek újabb adóztatása után ugyanis nagy valószínűséggel a gyógyszertámogatásokat nyirbálja meg az NGM – megtakarításra vagy extra adók kivetésére sok egyéb helyen már nem is lenne lehetőség.
 
Hosszú távon azonban szemléletváltásra van szükség, integrálni kell a beteg azon képességét, hogy ő maga is komoly hatással van egészségi állapota alakulására. El kell dönteni, hogy szociális ellátóként, vagy valóban „egészség-ügyi” rendszerként működtetendő az ágazat. Utóbbihoz ugyanis komplex és interdiszciplináris gondolkodásra van szükség, a rekreáció, a megelőzés, valamint a beteg felelősségének megjelenésével. A források ugyanis várhatóan hosszú távon sem bővülnek jelentősen, az ellátórendszer keresletoldali nyomását pedig a kritikus helyzetek megelőzése csökkentheti. Egyre nyilvánvalóbb: e szemlélet hiánya nem helyettesíthető néhány aktív osztály bezárásával vagy a gyógyszertámogatás egyoldalú csökkentésével.