BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogyott a H1N1 vírus elleni oltóanyag

Az Egyesült Államokban elfogyott a lakosság rendelkezésére álló szezonális influenza- és H1N1 vírus elleni oltóanyag.

A hatóságok szerint folyamatosan dolgoznak az oltóanyagok pótlásán. Az influenzaszezon nagyon hosszúra nyúlhat, és most még csak október közepe van, sokan pedig tavasszal betegednek meg. Fontos, hogy az emberek készen állnak a vakcina használatára, amint a rendelkezésükre áll majd, és ezen dolgozunk már" – jelentette ki Anne Schuchat, az amerikai Járványügyi és Megelőző Központ igazgatója.

Pekingben a hét elején kezdték el a lakosság tömeges oltását. A tervek szerint a kisiskolásokat, és a felső tagozatosokat is beleveszik abba az ötmillió emberbe, akik veszélyeztetettségük miatt ingyen juthatnak az oltóanyaghoz.

Az egészségügy és a nemzetgazdaság
Világgazdaság XIX. egészségügyi konferencia
2009. október 29.

A Kínai Járványügyi Központ igazgatója szerint az ötmillióból jelenleg még csak 1,7 millió oltás áll a rendelkezésükre, de azt reméli, hogy így is időben eljuthatnak a rászorulókhoz.Kínában eddig közel 30 ezer esetben regisztráltak újinfluenzás megbetegedést, és az Egészségügyi Minisztérium szerint ketten vesztették életüket a fertőzés miatt. A kormányzat az év végéig az 1,3 milliárdos lakosság 5 százalékát tervezi oltóanyaggal ellátni.

Az egészségügy és a nemzetgazdaság
Világgazdaság XIX. egészségügyi konferencia
2009. október 29. 

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a járvány elkerüléséhez a lakosság 60 százalékát kellene beoltani az egyes országokban. Ezt a magyar kormány tudomásul vette, és 6 millió adat oltóanyagot rendelt. Ebből 4 milliót térítésmentesen kapnak meg a betegségük, koruk vagy a munkájuk miatt kockázatosnak tartott lakossági csoportok, a többit legfeljebb 1930 forintos áron vásárolhatják meg az emberek. Nálunk 260 körüli a regisztrált H1N1 vírussal fertőzöttek száma, bár ennél vélhetően több megbetegedés történt, Négy esetben vezetett halálozáshoz a fertőzés, közülük hárman krónikus betegek voltak.

Nálunk második hete folyik a vakcináció a kockázatos csoportokban, tegnaptól pedig már a patikák is rendelhetnek oltóanyagot az Egészségügyi Készletgazdálkodási intézettől.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.