BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három milliárdot nyert a Semmelweis Egyetem

Egy nap helyett akár 1 óra alatt is elkészülhet a vizsgálat, sőt a diagnózis is a Semmelweis Egyetem (SE) új szív CT-jével, melyet ma délután adtak át az egyetem Kardiológiai Központjában. A kutatóegyetemi támogatás keretéből megvásárolt berendezés helyettesítheti az érfestéses szívkatéterezést.

Néhány éve hazánkban is nyilvánvalóvá vált, hogy a felsőoktatás ma működő struktúrája - Magyarországon 69 intézmény nyújt felsőoktatást - homogenizál, és szükség van arra, hogy a legjobbakat kiemeljék. Tavaly abban a pályázati rendszerben, amelyben a legjobb hazai intézményeket megmérték, a Semmelweis Egyetem az első 5 között volt, akik a kutatóegyetemi címet megkapták – mondta a mai sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, rektor. A professzor hozzá tette: Ez a Kutatóegyetemi cím jelenti ma Magyarországon a versenyképes, európai dimenzióban is helytálló, elit egyetemet.

A Semmelweis Egyetem tavaly nyerte el a kutatóegyetem címet; az ehhez kapcsolódó fejlesztési programra 3 milliárd forint támogatást kapott a következő három évre a TÁMOP pályázat keretében, melynek témája a “Modern Orvostudományi Technológiák a Semmelweis Egyetemen”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.