BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifogyóban a gyógyszerkassza

Hónapról-hónapra egyre biztosabb, hogy meghaladják az ez évre engedél ezett kereteket a gyógyszer-támogatási kiadások. Az első hat hónap adatai szerint időarányosan már 8 százalékos a túlköltekezés.

A gyógyszerkassza egész évre eredetileg engedélyezett 276 milliárd forintjából június végéig 161 milliárd már el is fogyott. Szakértők szerint ennek alapján egészen nyilvánvaló, hogy ez a tavalyi egész éves teljesítéshez képest eleve 100 milliárd forinttal, vagyis 30 százalékkal alultervezett büdzsé nem fedezi a várható kiadásokat. Ha pedig még hozzávesszük, hogy a Széll Kálmán Terv legutolsó verziója szerint további 10 milliárddal még tovább kellene kurtítani a gyógyszerkasszát, meglehetősen illuzórikusnak tűnik ennek az elvárásnak a teljesítése.

Érdemes tehát megfontolni még a jövő évi költségvetés részleteinek elfogadása előtt, mennyire életszerű, hogy a Széll Kálmán-terv 2.0 szerint jövőre újabb 120 milliárd forintot még az idei büdzséhez képest is faragni kellene a 2013-as előirányzatból – vélik a VG által megkérdezett gyógyszerpiaci elemzők.

Mindeközben a gyógyszergyártók és –forgalmazók továbbra is fizetnek, mint a katonatiszt: az év első hat hónapjában kötelező befizetéseik majdnem 90 százalékát teljesítették már. Ami azt jelenti, hogy az 52 milliárd forintos előirányzatból több mint 46 milliárdot befizettek az Egészségbiztosítási Alapba. A gyógyszerekéhez hasonlóan nagyobb arányú túlköltés mutatkozik még a gyógyászati segédeszköz-támogatási soron is: a fél évre tervezett mértékhez képest 3,7 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal ment el több erre a célra.

Az Egészségbiztosítási Alap kiadásai között azonban van két olyan tétel, amelyik arányaiban még ennél is jobban elszaladt: a postaköltség, amire az éves keret 110, és az „egyéb kiadások”, amire az egész évi előirányzat 125 százalékát elköltötték fél év alatt.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál ez utóbbit egyrészt az áremelkedéssel, másrészt azzal magyarázzák, hogy a hozzájuk került új kiadási tételekhez (például rokkantsági és rehabilitációs ellátások, terhességi gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülők kompenzációja) kapcsolódóan jóval többet kellett levelezniük.

Az „egyéb kiadások” belső tartalmáról ugyan nem sikerült részletesebb információt kapnunk, mindenesetre azzal nyugtattak meg minket: a mintegy 1,1 milliárdos előirányzat-túllépés elszámolás-technikai okokra vezethető vissza, amit a következő hónapban rendeznek is.

A gyógyszerkassza idő előtti kifulladása az ellátásban nem jelenthet problémt, ilyen esetben annyi történik, hogy az államnak valahonnan máshonnan kell pénzt átcsoportosítania, azaz a költségvetésen üt lyukat a kassza forrástúllépése.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.