BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már érzékelhetÕ a gyógyszerhiány

Megindult a dominóhatás a gyógyszerellátásban, a patikák mellett eladósodtak a nagykereskedÕk is, így már csak fizetés ellenében szállítanak a kórházaknak. A biztonságos betegellátás érdekében a gyógyszerkassza 83 milliárdos lefaragása miatti árréskiesést a kis- és nagykereskedÕknek is vissza kellene pótolni.

Drámai helyzet alakulhat ki a betegek gyógyszerellátásában. Sok patika – elsÕsorban a drága készítményeknél – egyik napról a másikra képes csak megrendelni az aktuálisan szükséges orvosságot a nagykereskedÕktÕl, így a betegnek többször is vissza kell mennie a patikába.

Feller Antal, a Gyógyszer-nagykereskedÕk Szövetségének alelnöke szerint a fÕ ok a patikák alulfinanszírozása: nem tudnak készletezni, így a nagykereskedÕknek naponta akár többször is, rövid határidÕvel kell szállítani a betegek számára megrendelt gyógyszereket. Tavaly a nagykereskedÕk évi 9-10 milliárd forint utólagos árengedményt nyújtottak a patikák számára, ez tetemes összeg, hiszen a 2400 gyógyszertár adózott eredménye mindössze 7,9 milliárd forint volt. Mára azonban a nagykereskedelem kritikus helyzetbe került, mert a patikák kinnléevÕsége 70 milliárd felett van, ebbÕl a lejárt számlák összege 18 milliárd. Az alulfinanszírozott kórházaknál is 10-12 milliárdra nÕtt a lejárt gyógyszeradósság- állomány. Az egy évvel ezelÕtti 27,5 milliárdos kórház-konszolidációnak másfél-két hónapig tartott a hatása, majd újra kezdÕdött az eladósodás. „A beszállítóknak nincs lehetÕségük a kórházak további finanszírozására, így gyakran már csak az elÕzetes utalás után szállítanak árut”– mondta az alelnök.

A hazai egészségügy az átlagosnál is kritikusabb helyzetben van, a Széll Kálmán-terv jövÕre 83 milliárdos gyógyszerkassza-lefaragást ír elÕ. A megtakarítást a gyógyszerárak csökkentésével, a tb-támogatások átalakításával érné el a kormányzat. „Komoly veszélyt jelent a generikus készítmények gyártóira kényszerített vaklicit” – állítja Feller Antal. Hatására az alacsonyabb árak miatt csökken a gyógyszerpiac összforgalma s a nagy- és a kiskereskedelmi árréstömeg is. Egyre több patika válik fizetésképtelenné, hiszen a kisebb patikai forgalom után kevesebb lesz az árrés, pedig a 2400 gyógyszertárból 600 most is veszteséges.

A patikák veszteségeinek kompenzálására tervet dolgozott ki a kormány, egyik javaslatuk szerint a nagykereskedelmi árrésbÕl 2,7-2,9 milliárddal kompenzálnák Õket. Ám ennek hatására a már ma is forráshiányos nagykereskedÕk újabb költségcsökkentésre kényszerülnek, s csökkenhet a patikáknak nyújtott utólagos engedmény mértéke is. Feller Antal számításai szerint az idei intézkedések a nagykereskedÕk árréstömegét 1milliárddal, a kiskereskedÕkét több mint 2 milliárddal csökkentik. A mÛködÕképesség fenntartása érdekében a kiesÕ kis- és nagykereskedelmi árréstömeget a megtakarításokból vissza kellene juttatni a rendszerbe.

Kormányzati számítások szerint az októberben bevezetett új gyógyszer-támogatási rendszer és a vaklicit hatására akár 20 milliárdos megtakarítás keletkezhet a gyógyszerkasszában. Tovább csökken a kassza azzal, hogy az úgynevezett tételes elszámolású készítmények finanszírozása a járóbeteg-kasszából a kórháziba kerül át. Ez utóbbi összege közel 40 milliárd forint, így az ezek után dobozonként kapott 850 forintos árrés és az utólagos nagykereskedelmi engedmény, 800 millió forint is kiesik a patikák bevételébÕl. Ez az intézkedés a nagykereskedÕknek akár haszonnal is járhatna, hiszen már a biztosan fizetÕ OEP-tÕl kapják majd meg a pénzt. A lassú adminisztráció miatt azonban jócskán a szállítás után fizet csak a tb, amikor megkapja a kórház jelentését.

Feller Antal szerint a kormányzatnak az ágazattal egyeztetve „elÕre kell menekülnie”, hogy közösen kivédjék a gyógyszerellátási gondokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.