BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos hamisgyógyszer-forgalom

Bár a gyógyszerpiacnak mindössze a 2-3 százalékát teszi Magyarországon a nem biztonságos forrásból származó szerek forgalma, ez a nagyjából 600 milliárd forintos éves hazai gyógyszerforgalmat alapul véve milliárdos nagyságrendű.

De nemcsak a gyógyszergyáraknak okoz komoly veszteséget, súlyosan megbetegedhet, akár meg is rokkanhat, vagy meghalhat az, aki ellenőrizetlen forrásból vásárol gyógyszert.

Miután Magyarországon is egyre terjednek a hamis és illegális, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) „Eredeti? Hamis?” címmel kampányt indít az elsősorban az interneten forgalmazott, bizonytalan forrásból származó gyógyszerek visszaszorítása érdekében.


Mint Székely Krisztina, a HENT gyógyszerhamisítás elleni vezetője a VG-nek elmondta: a rendőrség, valamint a vámhivatal által lefoglalt gyógyszerek bevizsgálása igazolta, hogy azok 100 százaléka hamis vagy illegális volt Székely Krisztina elmondta: kutatásuk szerint egy év alatt megduplázódott azok száma, akik hajlandóak lennének bizonytalan forrásból származó gyógyszert alkalmazni.


A szakember szerint ennek döntően három oka van: egyszerűbb a hozzájutás, anonim maradhat a vásárló és olcsóbban hozzájuthat egy-egy készítményhez. Ezért ha biztosak akarunk lenni abban, hogy bevizsgált, engedélyezett, hatásos orvosságot vásárolunk, azt kizárólag gyógyszertárban tegyük.


Ha az interneten keresztül akarunk orvossághoz jutni, akkor erre csak recept nélkül kapható orvosságok esetében van lehetőségünk, szintén csak patikától rendelve. Magyarországon egyedül a gyógyszertárak jogosultak erre, március 1-jétől közülük is azok, akik regisztrálnak, és ily módon ellenőrizhetők az ÁNTSZ-nél is. A szolgálat honlapján egyelőre 19 patika vállal netes megrendelésen keresztüli házhozszállítást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.