Nem a bezárás a megoldás
Égető szükség van a hazai gyógyító intézményrendszer átalakítására, ám a kórházbezárások helyett a feladatokat kell megosztani az intézmények között – mondta a Világgazdaságnak Mikola István. A parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint az egészségügy konszolidációja egy évtizedes program, megkezdése a nemzetgazdaság állapotától függ, ám fontos, hogy ugrásra kész terve legyen az ágazatnak. Úgy látja: a súlyponti kórházak és a klinikák a legnagyobb „üzemei” az országnak, az évi 10-20 milliárdos, közpénzből kapott működési költségvetésük önmagában indokolja az állami felelősség érvényesítését, ez nem csorbítja az önkormányzatok tulajdonjogát.
Többen köztük a kórházi menedzsment is – úgy látják, hogy az egészségügy jelenlegi struktúrája nem finanszírozható a rendelkezésre álló forrásokból. Ezt tükrözi az intézmények növekvő adósságállománya is. A szaktárca augusztusban végzett felmérése szerint meghaladta a 38 milliárd forintot a lejárt beszállítói tartozás, ez megfelel a biztosító egyhavi kórház-finanszírozási kiadásának. Azóta az adósságállomány bizonyára megugrott.
Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen a fekvőbeteg-ellátásért járó pénz, pontosabban az egy homogén betegségcsoportra jutó pont (HBCS-pont) forintértéke reálértéken számítva tavaly 18 százalékkal alacsonyabb volt a 2005. évinél – mondja Orosz Éva, az ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszékének vezetője. Szerinte szükség lenne a közkiadások reálértékének növelésére, az ellátórendszer átalakítására és a társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatások felülvizsgálatára.
A nemzetközi tapasztalatokból különösen releváns lehet számunkra a térségi tervezés, a koordináció az egészségügyi ellátórendszer struktúrájának, kapacitásainak alakításában; és a területi szintű fejkvóta szerinti forráselosztás. Javíthatná a hatékonyságot az optimális betegutakat középpontba állító ellátásszervezés, a szolgáltatók finanszírozásában pedig a minőségi elemeknek a finanszírozási módszerekbe való beépítése – tette hozzá a professzor.
A konszolidáció tervezésénél újra kell szabni a gyógyítás finanszírozását is. El kell törölni a kórházaknál alkalmazott teljesítményvolumen-korlátot (tvk), amely éppen a súlyos betegeket ellátó intézményeket sújtja – véli Mikola István. Nekik akkor is el kell látni a hozzájuk beutalt betegeket, ha túllépik a biztosító által számukra engedélyezett keretet, így elkerülhetetlen a veszteséghalmozás. Ám a tvk újraszabását ráfordításanalízissel kell megtenni, meg kell határozni az egyes beavatkozások költségigényét – tette hozzá.
A kötelező egészségbiztosítás forrásigénye és a gazdasági feltételek közötti feszültséget a közkiadások, illetve a hatékonyság növelésével, a szolgáltatási csomag szűkítésével vagy a betegek által fizetett térítési díj növelésével lehet csökkenteni – állítja Orosz Éva. A valódi kérdés az, hogy az egészségügy egyes területein milyen kombinációban és milyen mértékben alkalmazza ezeket az eszközöket.
A magánszolgáltatások finanszírozása már ma markánsan jelen van a hazai egészségügyben. Ám szerencsés lenne, ha a közbiztosítónak rálátása lenne például a kórházak által kötött alvállalkozói vagy közreműködői szerződésekre is – írta Boncz Imre, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke A magyar egészségügy címmel a közelmúltban megjelent könyvben. Ez a közpénzek felhasználásának transzparenciáját javítaná, ami az ágazat GDP-részesedésének csökkenése miatt is fontos.
Csökkenő reálérték
A hazai egészségügyi közkiadások 2003-ban a GDP 6,1 százalékát, 2008-ban már csak 5,2 százalékát tették ki, az utóbbi évben az OECD-országok átlaga 6,3 százalék volt. Csökkent a közkiadások reálértéke: az egészségbiztosítás természetbeni kiadásai 2009-ben a 2005-ös értéknek csak a 87 százalékát érték el. Összehasonlításul: a cseh és a magyar egy főre jutó egészségügyi közkiadás 1992-ben közel azonos volt, 2007-ben a magyar érték a csehországinak már csak a 67 százalékát érte el. Pedig az egészségügyhöz köthető ipar a GDP 7 százalékát adja – számol Velkey György, a Magyar Kórházszövetség megválasztott elnöke. Ha hasonló mértékben részesülne a gyógyítóágazat a nemzeti össztermékből, egymást serkenthetnék, ez foglalkoztatásbővítéssel is járna – tette hozzá.
