Praxiscsere kihalásos alapon

Évente ugyan hatvan-száz fiatal lép be a háziorvosi rezidensrendszerbe, de a szakvizsga megszerzése után 40 százalékuk elhagyja a pályát – erről Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója beszélt lapunknak. Hozzátette: nekik is szembesülniük kell a praxishoz jutás anyagi nehézségeivel és a praktizálás megkezdéséhez szükséges bürokratikus procedúrával.

Pedig legalább 250 rezidenst kellene képezni évente ahhoz, hogy 15 éven belül lecserélődjön az elöregedett háziorvosi kar, a 6800 körzetben dolgozók harmada jócskán nyugdíjkorhatár fölött van, jelentős számú a hetvenévesnél idősebb orvos. Az alacsony bér után járó nyugdíjból ugyanis nem tudnának megélni, és nincs kinek eladni a praxisukat, így „kihalálos” alapon cserélnek gazdát a praxisok – toldotta meg a gondolatsort Komáromi Zoltán háziorvos. Szerinte megoldás lehetne az alapellátási nővér- és speciális adminisztrátorképzés bevezetése. Ez utóbbiakból hatezerre lenne szükség. Ők levennék az adminisztratív terheket a nővérekről, utóbbiak pedig az orvosokról. És ha három nővér tartozna egy orvoshoz – csakúgy, mint több nyugati országban –, két-három praxist is képesek lennének tisztességesen ellátni.

Az alapellátás önkormányzati feladat, ám azok szerepe egyre inkább periferikus: ha jól megy a praxis, nem szükséges törődni vele, ha hiányzik az orvos, nincs eszközük a csábításhoz. Így évek óta 200 körüli a betöltetlen praxisok száma, százból tartósan hiányzik az orvos. Elsősorban a kistelepülésekről tűnnek el a praxisok, ezt a lakosságszám csökkenése is indukálja – hangsúlyozta Selmeczi Kamill háziorvos, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének (Fakosz) elnöke. Ilyen esetekben az önkormányzatok összevonnak két vagy akár három települést, emiatt embertelen helyzetbe kerül az ott gyógyító orvos, de a betegeknek is rossz. Több ilyen öszszevont rendelés van már a Bodrogközben, ahol nyugdíj, betegség, elhalálozás miatt üresedtek meg a rendelők.

Vonzónak tűnt ez a pálya, amikor jó egy évtizede – a gyógyszertárak magánosításának mintájára – praxisjogot kaptak a háziorvosok, amelynek az eszmei mellett vagyoni értéke is lett. A praxisjogot a szakvizsga megszerzéséhez és a folyamatos továbbképzéshez kötötték. Ez egyedülálló Európában, így nem véletlenül kapkodnak a magyar háziorvosok után a gazdagabb országokban, ahol, mint például Ausztriában, állami nyugdíjat is kapnak. Kezdetben kevesen engedtek a külföld vonzásának, hiszen meg lehetett élni a praxisbevételből, a biztosítótól a páciensek után járó kártyapénz mellé havi 25–75 ezer forint eszköz- és ingatlantámogatást is kaptak a doktorok, ám 2006-ra ez megszűnt. Így állami kötelesség ugyan az alapellátás garantálása, ám azt az önkormányzatokra testálták, ezek helyett azonban a mikrovállalkozásban dolgozó háziorvosok próbálnak eleget tenni ennek a feladatnak. Nehezen, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott havi működési pénzből nehéz vagy nem is lehet fenntartani a praxist. Duális finanszírozás van, így elvileg az önkormányzatoknak kellene állni a fejlesztéseket, de kevés helyen vállalják át például a rezsiköltséget, a nővér fizetését. Ezért vetette föl a Fakosz, hogy az állami felügyelet jobb lenne. Így kistérségi körzeti rendszert lehetne szervezni, amely hatékonyabb és szervezettebb lenne, s célzottan kellene forrást biztosítani e feladatokra.

Az eszköz- és ingatlantámogatás újraindítását tavasz óta lebegteti az ágazatért felelős államtitkárság, állítólag októbertől ismét bevezetik, ám Komáromi Zoltán szerint a tervezett évi 3 milliárd forintból nagyon kevés juthat egy praxisra. Elkerülhetetlen az alapellátás anyagi megerősítése, hiszen egy átlagos, 1600 pácienst ellátó praxis átlagos tb-bevétele 850 ezer forint, ez az orvosnak 150, a nővérnek 100 ezer forint bért tud kitermelni. Ha a közalkalmazotti bérnek megfelelő öszszeget kapnának az alapellátásban dolgozók, úgy egy átlagos praxis fönntartásához havi 0,960–1,267 millió forint kellene.