BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Privatizálják a szlovák egészségügyet?

Az egészségügy privatizálásával vádolja a szlovák kormányt az orvosszakszervezet (LOZ) az új pozsonyi központi kórház építése kapcsán. Az egészségügyi minisztérium a napokban jelentette be, hogy sikeres előkészítő tárgyalásokat folytatott 19 érdeklődővel. „A projekt iránt nagy az érdeklődés, állíthatom, hogy a terv megvalósítható” – jelentette ki Ivan Poprocky, a szlovák egészségügyi minisztérium egészségpolitikai intézetének vezetője. A tárca PPP-projekt keretében, vagyis magánbefektetők bevonásával akarja felépíttetni a kórházat, amelynek aztán több évtizeden át törleszti a felépítés költségeit.

A PPP konstrukció azonban – írja az Új Szó című pozsonyi lap - nem tetszik a szakszervezetnek. Peter Visolajsky elnök szerint az a legnagyobb problémájuk, hogy a minisztérium nem árul el részleteket. „Tudjuk, hogy a PPP-projekt nagy korrupciós kockázatokat hordoz” – jelentette ki Visolajsky. A szakszervezet nyilvános vitát akar kezdeményezni a több százmillió eurós projektről. Az orvosok úgy vélik, hogy a kormány kísérletezik a legnagyobb és legfontosabb kórházzal, amely a legsúlyosabb betegségeket kezeli majd az országban. „Fennáll a gyanú, hogy a befektetők csak mazsolázni akarnak” – állítja Visolajsky. Szerinte erre utal az is, hogy a kórháznak nem lesz krónikusbeteg-osztálya, mivel az akut betegek kezelése kifizetődőbb.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.