BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új orvosságok a tb-listán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Átlagosan 3 százalékkal csökkent január elsejétől 338 orvosság ára, ugyanakkor 417 készítmény térítési díja átlagosan 1,9 százalékkal lett több. A csökkentett árúak között fájdalomcsillapítók, antihisztaminok, gombaellenes és bőrgyógyászati készítmények, antibiotikumok, csontbetegségekre való orvosságok vannak.

Az OEP gyógyszerlistája elsejétől 23 új termékkel bővült. Az újonnan tb-listára kerültek között vannak a Parkinson-kór, a cukorbetegség, a glaukóma, illetve a hangulatzavarok kezelésére alkalmas szerek.

A generikusok árversenyének 2007-es bevezetése jelentős megtakarítással járt a biztosító kaszszájában. Kezdetben átlagosan 23-25 százalékkal esett több száz gyógyszer ára, ám tavaly már csak 737 orvosságé mérséklődött, átlagosan 7,5 százalékkal. Úgy tűnik, a gyógyszercégeknek már nem éri meg tovább csökkenteni az áraikat, inkább kérik a készítmények tb-listáról való törlését.

Ezzel együtt az idén számos új generikum kerül piacra, hiszen originális változatuk szabadalmi védettsége lejár. Emiatt döntött úgy a kormány – illetve erősítette meg a döntést december közepén a parlament –, hogy új lehetőséget keres. Az úgynevezett salátatörvény részeként nemzetközi referenciaárat vezettek be. E szerint egy-egy generikus gyógyszerhatóanyag-csoportban az öt legolcsóbb európai uniós árhoz viszonyítják a hazai árakat. Ha ez utóbbiak 40 százalékkal meghaladják a nemzetközi átlagárat, úgy a biztosító megvonja tőlük a támogatást. Ettől árcsökkentést remél a tb, ám a hazai gyártók attól tartanak, veszélybe kerülnek az exportárak. Lapunk úgy tudja: mivel nem készültek el a részletes szabályok, ez az intézkedés csak ez év közepén léphet hatályba.

Arról is döntött a parlament, hogy egyszerűsítik az egyedi méltányosság alapján igényelhető gyógyszerhez jutást. A gyártók kérhetik a készítményük rendes támogatási rendszerbe történő bekerülését.

Még nincs végleges zárszámadás, de az előzetes számítások szerint körülbelül 14-15 milliárd forintos megtakarítás várható a múlt évi, 300 milliárdos gyógyszerkasszában – mondta lapunknak korábban Molnár Márk, az OEP ártámogatási főosztályának vezetője. A gyártók 12 százalékos különadója ugyanis a tervezett 40 milliárd forintnál 2 milliárddal több lesz, a 2009. évi kiadás pedig várhatóan 327-328 milliárd. A gyógyszerkassza pozitív egyenlegét az is segítette, hogy a múlt év utolsó hónapjaiban elkerülte hazánkat a tömeges influenzajárvány, így nem nőtt az antibiotikumok forgalma.

Kezelhető a helyzet

Egy esetleges influenzajárvány miatt sem nőne olyan mértékben az OEP gyógyszerkiadása, mint korábban. Ugyanis az antibiotikumok árához a korábbi 70 helyett 25 százalékos tb-támogatás jár.

Mivel az idei költségvetésben a gyógyszerkassza előirányzata a múlt évi, 300 milliárd forintos szinten maradt, és a gyógyszergyártói befizetések csökkennek az általuk kutatás-fejlesztésre szánt források 20 százalékával, változatlan szabályozás mellett a biztosító várható gyógyszerkiadása 350-360 milliárdos lesz.

Mivel az idei költségvetésben a gyógyszerkassza előirányzata a múlt évi, 300 milliárd forintos szinten maradt, és a gyógyszergyártói befizetések csökkennek az általuk kutatás-fejlesztésre szánt források 20 százalékával, változatlan szabályozás mellett a biztosító várható gyógyszerkiadása 350-360 milliárdos lesz.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.