BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Véget vet a kormány a patikaliberalizációnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Lapzártánk után szavaztak arról a törvénytervezetről, amely szerint július második felétől tilos lesz új patikát nyitni, kivéve, ha egy adott településen az lenne az egyetlen. 2011. január 1-jéig átmenetileg tartana a gyógyszertár-létesítési moratórium, utána új alapítási és üzemeltetési szabályok lépnek életbe. Bár 2007 óta több lett a gyógyszertár, és bizonyos készítmények különböző akciók keretében olcsóbban hozzáférhetővé váltak, a kormány szerint a moratóriummal a további károkozást akadályozták meg. „Sok száz gyógyszerész patikája tönkrement a patikaláncok árversenyében. Kistelepüléseken alig nyílt patika, vagyis a patikaalapítások zöme szinte kizárólagosan a nagyobb városokra volt jellemző” – magyarázta Heintz Tamás. A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az egymás hegyén-hátán alakuló patikákban bár 3 ezerrel több a foglalkoztatottak száma, valójában csak 50 százalékuknak van ehhez szakképesítése. Nem véletlen, hogy az esetek ötödében jogszabálysértés történik, nem az arra jogosult adja ki a betegeknek a gyógyszert. Arra a kérdésre, hogy a patikaalapítás új szabályai mennyiben hasonlíthatnak majd a 2006 előtti állapotra, Heintz Tamás azt mondta: a lényeg, hogy a patikus gazdája legyen a patikának, vagyis például a tulajdonhányada több legyen, mint 50 százalék. Hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy már meglévő patikáknak be kell zárniuk.

Az MSZP szerint a patikaliberalizáció felszámolásával a Fidesz-kormány bevégzi azt a pusztítást, amit az egészségügyi reform megtorpedózásával elkezdett. A Magyar Gyógyszerészi Kamara ellenben üdvözölte a moratóriumot, bár annak hírére az utóbbi időben megszaporodtak a patikalétesítésre vonatkozó kérelmek. Szerintük az egyik legnagyobb kárt az okozta, hogy a Gyurcsány-kormány eltörölte a kötelező kamarai tagságot, tehát semmiféle szankcióval senki nem fenyegette azt, aki a szakmai szabályoktól vagy akár a kereskedelmi szabályoktól eltért. VM

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.