BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálat a kórházakban a H1N1 halálesetek miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem szakmai hiba okozta a sakkmester halálát Nagykanizsán. Az ÁNTSZ vizsgálódik Szegeden és Nagykanizsán is.

Nem történt szakmai hiba a nagykanizsai kórházban, ahol újinfluenza-fertőzésben életét vesztette Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester – állapította meg az ÁNTSZ regionális intézete. A vizsgálatot egyébként a főigazgató kérésére végezték. A kórház belső vizsgálata még nem zárult le.

Kétszer is hazaküldték a nagykanizsai kórházból Bagonyai Attilát, ez azonban érdemben nem befolyásolta a kór lefolyását az ÁNTSZ szerint. Paizs Teréz régiós tisztiorvos az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: a betegnek – amikor harmadszor jelent meg a kórházban, és végül felvették a belgyógyászati osztályra – még napokig nem volt szüksége intenzív ellátásra. Ezt követően romlott le hirtelen az állapota, és került fel az intenzív osztályra, ahol lélegeztetni kezdték, és mindent megtettek a felépülése érdekében.

A jelentés megállapította, hogy amikor hazaküldték a beteget, még nem volt olyan állapotban, hogy kórházi kezelést igényelt volna. Az oxigénellátottsága jó volt, tüdőgyulladása még nem volt. Azaz nem hibáztak az orvosok – tette hozzá a tisztiorvos.

Ugyanakkor – információink szerint – a kórház belső vizsgálata azt állapította meg, hogy amikor a beteg másodszor jelentkezett a sürgősségi osztályon, szerencsésebb lett volna őt a kórházban tartani. Ez a vizsgálat még nem zárult le. Kedd délután hallgatják meg az érintett orvost, akit az eset miatt felfüggesztették állásából. Bátorfi József főigazgató szerint ez a vizsgálat más szempontokat is mérlegel, mint az ÁNTSZ-é.

Belső vizsgálat zajlik a nyíregyházi kórházban is, ahol egy influenzás kismamát küldtek haza kétszer is, aki végül ugyancsak belehalt a betegségbe. Ott várhatóan jövő héten fejeződik be a vizsgálat. Közben az ÁNTSZ átfogó vizsgálatot tart Nagykanizsán és Szegeden. A szakemberek arra a keresik a választ, miért van az átlagosnál több áldozata az újinfluenzának ezekben a régiókban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.