BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nádtetőt is meg lehet pakolni napelemekkel

A napelemmel fűthető-hűthető családi ház jól megtérülő, pénzt fialó befektetés, mert ha több áramot termel, mint amennyit fogyaszt, és a fölösleget átadja a hálózatba, még fizetnek is érte. A tapasztalatok szerint Németországban, de akár a szomszédban, például Szlovákiában is. Nálunk azonban – a másfajta támogatási rendszer miatt – még nem működik. Kitzinger Zsolt, a Klnsys Kft. kereskedelmi vezetője reméli, nincs messze az az idő, amikor Magyarországon is a napelemes beruházást támogatott átvételi árral ösztönzi az állam, vagyis azokat, akik úgymond betermelnek a hálózatba.

Cégük hét éve készítette az első napelemes hálózatos rendszert a fővárosban, egy XI. kerületi családi házban, és azóta lassan a századik projekthez közelít. Ezek között már számos nagyberuházás – például a harkányi Dráva Hotel áramtermelő rendszerének a szállítása – kivitelezését mondhatják magukénak, ám tevékenységük tekintélyes hányadát mindmáig a kis épületek, családi házak energia-korszerűsítése teszi ki.

Kitzinger Zsolt elmondta: a jobb módúak, de nem a felső tízezerhez tartozók választják ezt a megoldást, főként a megbízhatóság igénye és a környezettudatosság miatt. Az épületek között akad komoly méretű, és alig félszáz négyzetméteres házikó is. Az utóbbi gazdája voltaképpen rákényszerült a napelemes beruházásra, mert telkéhez se közel, se távol nincs villamosvezeték-hálózat. Hasonló sziget üzemmódban működnek a Hortobágyi Nemzeti Park terepjáróval is nehezen megközelíthető nádtetős-napelemes pásztorszállásai. Ezt az uniós támogatású projektet négy éve fejezték be.

Egy 1 kilowattos napelemes rendszer öt, összesen hét négyzetmétert kitevő modulból áll, ezek 1200-1300 kilowatt/óra teljesítményűek, és nettó egymillió forintba kerülnek. Családi házaknál 2-4 kilowattos rendszert kifizetődő telepíteni – vélekedett a szakember. Ennél nagyobb beruházást a jelenlegi támogatási metódusra figyelemmel nem is igen ajánlanak, hiszen a megtérülési idő 14-15 év. Igaz, a korszerű szilíciumos napelemek hatvan esztendeig is működnek. A támogatási rendszer változásával a napelemes megoldás rentábilisabbá, akár négy-hét év alatt is megtérülővé és feltehetőleg kapósabbá válik, különösen akkor, amikor már hozza a pénzt. Akkor igazán érdemes lesz „megpakolni” a tetőt – mondta Kitzinger Zsolt. KK

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.