Csak a felszámolás maradt
Mint ismert, a kérdéses áramvásárlási megállapodásokat az erőműtársaság korábbi, azóta eltávolított vezetése kötötte, majd bontotta fel, miután saját megrendelője, a System Consulting is szerződést bontott vele. Kedden 6 milliárd, előtte pedig 1,9 milliárd, illetve 2 milliárd forint megfizetésére kötelezte a bíróság. Fontos azonban leszögezni, hogy a Vértesi Erőmű amúgy is rendkívül rossz gazdasági helyzetét nem csupán ezek az események okozták, de kétségtelenül felgyorsították az életképtelenségéhez vezető folyamatot. „A teljes kapacitáson való működés önmagában is veszteséges volt. A felbontott áramvásárlási szerződések tovább növelték az adósságállományt, egyre nehezebb helyzetbe hozva a vállalatot” – erősítette meg Bank Dénes.
A kutató egyébként úgy látja, hogy a Vért működési környezetében a csődeljárás megindítása előtti hónapokban nem történtek olyan kedvező változások, amelyek miatt módosítani kellene a GKI múlt évi megállapításait, amelyek már akkor a csökkentett üzemelésre való átállást tartották a Vért számára a legésszerűbb megoldásnak. „Az áramkereslet élénkülése egyelőre nem látható, bár a cégek termelésének bővülése megalapozza az igények növekedését. Azonban ezt a növekedést a maradék erőmű-kapacitás képes gazdaságosan kielégíteni. Arra is van törekvés, hogy az EU elfogadja a szénfillérek rendszerének 2014-ig való meghosszabbítását, de konkrét döntés még nincs, s ha lenne, hazai bevezetése legalább fél évet venne igénybe (miközben a veszteség havi szinten továbbra is jelentős nagyságrendet tesz ki)” – magyarázta Bank Dénes. Szerinte a Vért működése a következő tíz évben piaci körülmények között és teljes kapacitáson csak olyan magas energiapiaci árak mellett lenne finanszírozható, amelyre most nem sok esélyt lát. Ellenben egy csökkentett, kétblokkos üzemmód a bánya bezárásával együtt minimális állami kiadás fejében biztosítaná mintegy 400 munkavállaló további alkalmazását és Oroszlány távhőellátását, sőt, a biomassza-égetés CO2-kvóta-felszabadulással (és így állami bevétellel) is jár.