BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gázszolgáltatók - Olcsó, olcsóbb, legolcsóbb

Egy nap alatt jelentősen átalakult a hazai gázpiac. Kijelölték az EMFESZ-ügyfelek végső menedékes szolgáltatóit és kereskedőjét

Eldőlt, hogy mely új szolgáltatókhoz – és egy kereskedőhöz – kerül át az a mintegy 350 ezer felhasználó, amelyet gázkereskedői engedélye múlt heti felfüggesztéséig az EMFESZ Kft. látott el. Információink szerint az a 75 ezer fővárosi háztartás, néhány száz önkormányzat és intézmény jár a legjobban, amelynek a Tigáz még az EMFESZ-énél is alacsonyabb árat ajánlott. A második legszerencsésebb egyetemes szolgáltatásra jogososult csoport az, amelyet a múlt hét derekáig a Tigáz területén látott el az EMFESZ.

A cikkhez tartozó jegyzet itt olvasható!

Ugyanakkor nem tudjuk, hogyan szervezi meg ez a két társaság egymás területén az ügyfélszolgálatot, s hogyan csitítja le azokat az egyetemes piaci ügyfeleit, amelyeknél az új vevők olcsóbban jutnak majd gázhoz. Az E.On nem kockáztatott, a hatósági egyetemes piaci áron fogadja vissza korábbi ügyfeleit, s feltehetően a GDF Suez is. A lakosság az EMFESZ-nél körülbelül egymilliárd forintnyi tartozást hagyott hátra, e számlákat a kft. maga hajthatja be. A társaság több száz ipari fogyasztója és hatezer kkv-jának egy része a Mol Energiakereskedőhöz került. A mostani ügyfélleosztás hamarosan változhat, mert a döntés meghozatala után öt napon belül a fogyasztó átmehet bármely más kereskedőhöz.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.