Egyházi Nikoletta elmondta: a viharos erejű szél és a jegesedés, illetve a fakidőlések következtében jelentkező vezetékszakadások miatt a Nyíregyházától északra fekvő területen, a Nagyhalász-Ibrány-Rakamaz "háromszögben" lévő településeken szűnt meg az áramszolgáltatás.
Hozzátette, hogy a társaság külső vállalkozások bevonásával igyekszik elhárítani az üzemzavart, amely akár péntek reggelig is eltarthat.
Egyházi Nikoletta tájékoztatása szerint a vezetékszakadások az E.ON Zrt. 16 szolgáltatási vonalán következtek be. Elsősorban az erős, 100 kilométer feletti sebességű széllökések, a légkábelekre ráfagyott csapadék, illetve a kidőlt fák, leszakadt ágak okozzák az elektromos üzemzavart.
Az E.ON Zrt - emelte ki - ugyan megerősített szolgálattal várta az előre jelzett, zord téli időjárást, de ilyen nagy mértékű üzemzavarra érthetően nem lehet előre felkészülni.
A cég a saját dolgozói mellett alvállalkozókat vont be a kárelhárítási munkálatokba, s azonnal megkezdték az üzemzavar elhárítását.
A szóvivő úgy vélte: a javítási munkálatok nemcsak az esti, hanem az éjszakai, sőt akár a péntek reggeli, délelőtti órákban is tarthatnak majd a három kisváros térségében.
Megjegyezte, hogy a hibaelhárítást nehezíti a változatlanul tomboló szél, illetve az eső, amely a hideg miatt tovább hizlalja az elektromos vezetékeken és a fákon lévő jeget, újabb szakadásokat kiváltva.
A szóvivő azt is közölte, hogy az üzemzavarról az E.ON Zrt. értesítette a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, amely így felkészülhet az esetleges, a lakosságot segítő intézkedésekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.