BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jön Zubkov céget alapítani

Viktor Zubkov első orosz miniszterelnök-helyettes január 28–29-i magyarországi látogatása alkalmával írják alá a Déli Áramlat gázvezeték-beruházás előkészítésére létrehozandó, Gazprom–MFB vegyes vállalat alapító okiratát. A projektcégnek az év végére kell olyan állapotba hoznia az előkészületeket, hogy azok alapján meg lehessen hozni az egész vállalkozásra vonatkozó beruházási döntést. Ez csúszás az eredeti, májusi-júniusi határidőhöz képest, de a késlekedésért nem a magyarországi, hanem a Déli Áramlatban érintett más, európai országok illetékesei felelnek. A Déli Áramlat Magyarország Zrt. élén orosz–magyar vezérigazgató páros áll majd, magyar részről az első vezér Bató Csaba, az MFB Invest vezérigazgatója lesz – értesült lapunk diplomáciai körökből. A projektcég felel a megvalósíthatósági tanulmányért is, amelyet a vonatkozó kormányrendelet szerint a Mol–Gazprom tulajdonú Sep Co. Kft.-nek kell elkészítenie, de a munkát még meg kell rendelni tőle. (A január 11-i cégalapításról szóló egyéb sajtóhírek tévesek voltak.)

Az orosz ellenőrzésű Déli Áramlat vezeték révén új irányból, de a meglévővel azonos forrásból juthatnak gázhoz a vevők. A szállításra a Gazprom auditált készletei jelentik a garanciát.

Az év végéig, rossz esetben 2011 elején beruházási döntés várható az orosz részvétel nélküli Nabucco gázvezetékről is Kóka János, az Országgyűlés Nabucco bizottságának elnöke szerint. „Ez fatális csúszás, ami mögött azonban nem a gázforrások, hanem az Európai Unió bizonytalansága áll” – jelentette ki újságírók előtt. Miközben az európai országok várakoznak, mások évi 90 milliárd köbméternyi gázt kötöttek le az elmúlt hónapokban a Nabucco forrásának tekintett kaszpi térségben: 40 milliárdot Kína, 30 + 1 milliárdot Oroszország és 8 + 20 milliárdot Irán. Európa késlekedése már csak azért sem érthető, mert – az orosz szállító nagy súlya miatt – a földrész nagykereskedelmi gázárai kétszer akkorák, mint az USA-é, Európának 20 év múlva a mostaninál évi 200-300 milliárd köbméterrel több gázra lesz szüksége, és környezetvédelmi megfontolásból is gázzal kellene kiváltania évi 230 millió tonnás szénimportját. A Nabucco évi 30 milliárd köbméterére tehát mindenképpen szükség van. Magyarország egyébként továbbra is aktívan segíti az ügyet: február végére „V4 + energia” csúcstalálkozót szervez a visegrádi országoknak.

A Nabucco gyenge támogatottságára utalhat az is, hogy január 14-én kudarcba fulladt a kelet-európai gázvásárlók és a közép-ázsiai termelők számára a Déli Folyosó kapcsán a grúz fővárosban megrendezett konferencia. (Miniszterelnökök helyett ugyanis csak szakértők vettek részt rajta, termelő országból is csak három képviseltette magát.) Felvetésünkre a Külügyminisztérium energiabiztonságért felelős utazó nagykövete, Bayer Mihály leszögezte: „A Batumiban tartott találkozó nem elsősorban a Nabuccóról szólt, vevőként pedig nem térségünk, hanem Ukrajna és a balti államok érintettek. Magyarországot nem is hívták meg a rendezvényre, a Nabucco támogatását pedig nem ebben a körben kell keresni.”

Mint rámutatott, Magyarország gázigénye 80-83 százalékát orosz importból elégíti ki, saját termelése pedig csökken. Bár 5,5 milliárd köbméternyi tárolókapacitásunk van, épülnek az interkonnektoraink, és új tároló is létesül a szlovén határ közelében, e létesítmények csak akkor használhatók ki hatékonyan, ha van nem orosz eredetű gázunk is. Várakozásai szerint egyébként az első szakaszban iraki és azeri, a másodikban türkmén, a harmadikban egyiptomi gázt kaphatunk a Nabuccón keresztül.

A politikus szerint a Nabucco előkészítése előbbre tart, mint a Déli Áramlaté. Épp azt rótta fel az orosz hátterű vállalkozásnak, amit eddig a Nabucco kapcsán hallhattunk: nincs biztos gázforrása. „Sem a Stokman, sem a Jamal mezőn nem indul meg a termelés a Déli Áramlat tervezett üzembe helyezésére, de nem növelhető korlátlan mértékben a közép-ázsiai gáz termelése sem. Nincs érdemi költségkalkulációja a vállalkozásnak, és bizonytalan a cső kapacitása is. Az eredeti, évi 30 milliárd köbméter óta hallottunk már 47 milliárd és 63 milliárd köbmétert is.



EMFESZ, Malév, Szurgut

Viktor Zubkov magyarországi tárgyalásain terítékre kerül a jelenleg a szabadpiacról vásárló EMFESZ Kft. gázzal való hosszú távú ellátása. Téma lesz a Mol Nyrt.-ben egy éve váratlanul érdekeltséget szerzett orosz tulajdonos, a Szurgutnyeftyegaz további szerepe s az is, hogy visszakerül-e orosz tulajdonosától magyar kézbe a Malév Zrt. vagy nem.


-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.