BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Könnyebben válthatunk gáz- és áramszolgáltatót

Erőteljes változásokat hoz a lakosságnak az a módosító javaslat, amelyet az energetikai tárgyú törvényekhez nyújt be a kormány - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

A lap birtokába került törvénymódosító javaslat szerint a jövőben többek között könnyebben válthatnak szolgáltatót a polgárok, a gáz- és áramellátóknak ugyanis a korábbi két hónap helyett csupán három hetük lesz arra, hogy elintézzék egymás között az ügyfél iratainak átadását.

A tervezet véget vetne annak a gyakorlatnak is, amikor előre becsült fogyasztás alapján alaposan feltornászott, gyakran hat számjegyű összeget tartalmazó zárószámla kibocsátásával riasztják el a fogyasztókat a szolgáltatók a váltástól.

 Eddig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy a szolgáltatóváltás előtt az aktuális ellátócég két-három hónapra előre felszámolt, hatalmas összegű számlát küldött ki ügyfelének, indoklásuk szerint azért, hogy a fogyasztónak semmiképpen ne maradhasson tartozása. Ezentúl, ha a parlament elfogadja a módosításokat, csak a váltást követően, öt-hat napon belül, a mérőóra leolvasása után készítik el a zárószámlát.

A tervezett változások között szerepel az is, hogy már két hónapos fizetési késedelem után kikapcsolhatják a gázellátást a szabad piacon működő cégek ügyfeleinél. Jelenleg a hazai gázpiac egészére a három hónapos határidő érvényes. A javaslatok szerint a piaci gázkereskedőknek is ügyfélszolgálati irodákat kell működtetniük, ami eddig csak az egyetemes szolgáltatókra vonatkozott - írja a lap.

Magyar Nemzet - MTI Eco-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.