BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem fizet az EMFESZ-nek a Dunacent

A Dunacentnek, Pomázi Csaba cégének állítólag 2,8 milliárd forint lejárt tartozása van az EMFESZ-szel szemben, amely felszámoltatná adósát.

"Nem egyenlítette ki az EMFESZ Kft-vel szemben fennálló, meghosszabbított, de már azóta is lejárt, összesen 2,8 milliárd forintnyi tartozását a Dunacent Kft." - erősítették meg lapunknak a piaci híreket az EMFESZ-nél.


Az EMFESZ ezért felszámolási kezdeményez a Dunacent ellen. Mivel az érintett kintlévőség miatt likviditási, azon keresztül pedig piaci beszezési nehézsége támadt, vevői ellátására úgynevezett kiegyenlítő gázból is vásárolt. Ez olyan gáz, amit a nagynyomású gázhálózat rendszerirányítója (FGSZ Földgázszállító Zrt.) naponta betáplál a gázrendszerbe azért, hogy kiegyenlítse a rendszerbe tényleges betáplált, illetve onnan kivett gázmennyiség közötti különbséget, a rendszer egyensúlya fenntartása érdekében.

A Dunacent Kft. cégbírósági adatok szerint 2008 óta Pomázi Csaba magánszemély tulajdona. A kft. tavaly novemberben szerzett gázkereskedői engedélyt. Úgy tudjuk, a dunaújvárosi, a szegedi, a hódmezőváráshelyi és a győri fűtőműnek is szállít. Saját tőkéje 2009 végén 508 millió forint volt, adózott eredménye 53,5 millió forint. A Figyelő júliusi cikke szerint egyébként éppen Szegeden és Dunaújvárosban a legdrágább a távfűtés. Mindkét városban részesedése van a helyi távfűtő művekben az Alfa-Nova Kft-nek, amely közvetve és részben szintén Pomázi Csaba érdekeltsége.

Az Alfa Novának a gazdasági magazin szerint gázmotorjai is vannak, tehát a cég megjelenik a hő eladói oldalán is. Nincs róla információnk, hogy a Dunacent Kft. miért nem egyenlítette ki az EMFESZ-szel szembeni tartozását, a céget egyelőre nem értük el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.