BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Nem kérdőjelezik meg a Mol tulajdonosi jogait az INA-ban"

Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója a Bloombergnek úgy nyilatkozott: semmi nem veszélyezteti a cég irányítási jogait az INA-ban.

A Mol vezérigazgatója úgy fogalmazott: semmi nem indokolja, hogy a horvát kormány megváltoztassa a Mollal kötött szerződését. Mosonyi György hozzátette: a Mol menedzsment jogait sem most sem a jövőben nem kérdőjelezik meg.

A vezérigazgató emellett közölte, hogy a Mol nem fogja emelni a korábbi, 2 800 kunás részvényárra vonatkozó vételi ajánlatát, mivel "nem szándékozik részt venni a spekulatív licitben". Mosonyi közölte: a cég és a horvát kormány minden nyitott kérdést tisztázott az INA-val kapcsolatban és jelenleg a magyar olajtársaság a végső döntésre vár.

Mint arról beszámoltunk, a horvát kormánynak nem tetszik a Mol azon törekvése, hogy a jelenlegi 47,155 százalékos részesedését többségi tulajdonra cserélje az INA nemzeti olajtársaságban, így több eszközt is bevetnének annak meghiúsítására – számolt be az APA osztrák hírügynökség a Vecernji list című zágrábi lapra hivatkozva. Az egyik terv szerint a horvát állam – amelynek 44,836 százalékos részesedése van a cégben – nyugdíjalapján keresztül a Mol ajánlatánál többet akar ígérni az INA közkézen lévő, mintegy 8,1 százaléknyi törzsrészvényeiért, és az Adris dohányipari konszern is hajlandó lenne ráígérni a magyar ajánlatra.

Magyarország legnagyobb olajipari társasága szerint a horvát kormány túlértékelte a közkézen lévő részvényekre adott ajánlat jelentőségét. A Mol közleményében aláhúzta: a cég teljes mértékben egyetért azzal, hogy a stratégiai befolyás védelme kulcsfontosságú Horvátország számára, azonban azt is hozzátették, hogy az érdekek közösek, mégpedig az, hogy az INA egy versenyképes és sikeres horvát vállalattá váljon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.