Távhőverseny – előzés vidékről

A hazai távhőszolgáltatás a 90-es évek óta vívja harcát a fennmaradásért. A fűtés és melegvíz-szolgáltatás e módja a 70-es évektől terjedt el, a nagyobb lakótelepek „kötelező” kellékeként. Sok rendszernek ipari hőszolgáltatási funkciója is volt, amely napjainkra már minimálisra csökkent. A távhőszolgáltatás, mint a hazai energetika szerves része, a rendszerváltás után kapott különös politikai hangsúlyt, elsősorban az árak drasztikus emelkedése miatt, mivel hazánkban 650 ezer lakásban több mint 2 millió ember veszi igénybe ezt a szolgáltatást.

Az előző rendszerből maradt örökséget sokan sokféleképpen értékelik, de tény, hogy az elv környezetbarát, költséghatékony, és tüzelőanyag oldalon jól diverzifikálható energiaszolgáltatási módot takar, amely azonban nálunk a rendszerek kialakításakor vélhetően költségcsökkentés miatt alkalmazott egyszerűsítéseket a mai napig nyögi.

A szektor fogyasztói megítélése hagyományosan negatív, de az elmúlt évben határozottan javult, ez jórészt a politikai támogatásnak tudható be. A távfűtés tipikus versenytársa a gázfűtéses központi kazánházra épülő rendszer, bár nemrég megjelentek a hőszivattyús technológiák is, de ezek nagyfokú elterjedése a közeljövőben nem valószínű.

Míg Nyugat-Európában a kisvárosok kertes övezeteiben is találkozhatunk távfűtéssel, nálunk nagyrészt az iparosított technológiával készült épületek vagy közismertebb nevén panelházak szerepelnek a fogyasztók között, ezeket kiegészítik intézmények, irodák vagy akár bevásárlóközpontok, sportcsarnokok is.

A távhő valószínűleg a közeljövőben sem lesz a hazai kistelepülések legelterjedtebb fűtési módja, de a vidéki szolgáltatók korántsem ülnek karba tett kézzel. Ha valaki a hazai legalacsonyabb távhőárakat keresi, Budapesten kívüli nagyvárosokban érdemes körülnéznie, annak ellenére, hogy a fővárosban található a hazai távhőfogyasztók több mint egyharmada, és így már csupán a méretéből adódóan is komoly előnyökkel rendelkezik.

Miért lehet mégis olcsóbb a távhő sokkal kisebb rendszerekben? Az okot nem annyira a hő szállításában, elosztásában és az ezzel járó természetes veszteségek mértékében kell keresni, hanem a hőtermelési oldalon. A megfelelő hőigényű szolgáltatóknál szinte mindenhol megjelent a kapcsolt energiatermelés, amely az elmúlt években jelentős támogatást élvezett a kötelező, szabott tarifán történő villamosenergia-átvétel révén. Ebből fakadóan a hő egy részét (tipikusan a teljes éves igény egyharmadát) lényegesen alacsonyabb áron lehetett előállítani. Ahol ez a támogatás nagymértékben eljutott a fogyasztókhoz és a nem kapcsoltan termelt hőmennyiséget is hatékonyan állították elő, ott valóban versenyképes árakról beszélhetünk.

A másik fontos tényező a tulajdonosi hozzáállás. Ahol a rövid távú politikai érdekeket lehetőség szerint félretéve hagyták a távhőszolgáltató céget szakmai alapon, nyereségérdekelt cégként üzemelni, és engedték, hogy mint minden piaci alapon működő cég forrást teremtsen a fejlődéséhez szükséges beruházásokra, ott a hőtermelő és -elosztó rendszer korszerűsítése elindult, és ez tükröződik a szolgáltatás színvonalában és az árakban is. A sikeres működéshez elengedhetetlen a cég, illetve tulajdonosának megfelelő időben hozott döntése is. Például a kapcsolt termelés kialakításánál a korai belépők élvezhették legtovább a támogatás nyújtotta előnyöket.