BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A különadó a Magyar Telekom eredményét is bezúzta

A Magyar Telekom Nyrt. 4,362 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 4,6 százalékkal, 143,566 milliárd forintra csökkent a csütörtökön közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli szabványoknak megfelelő (IFRS) tőzsdei gyorsjelentés szerint.

A társaság az idei első negyedévben 15,2 milliárd forint nettó eredményt és 142,5 milliárd forint bevételt ért el, ami 7,8 százalékkal, illetve 3,3 százalékkal kisebb a tavalyi azonos időszakinál.

A társaság az idei első félében 19,529 milliárd forint nettó eredményt ért, ami 39,7 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 3,9 százalékkal, 286,073 milliárd forintra csökkent.

A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki az eredményekről elmondta: a gyengélkedő magyar távközlési piac és a lassú gazdasági fellendülés következtében a második negyedévben is folytatódott a bevételek mérséklődése, s még nem tudták ellensúlyozni a hang alapú vezetékes és mobil bevételek csökkenését. A társaság az év második felét illetően óvatos és arra számít, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet következtében továbbra sem nő a háztartások szabadon elkölthető jövedelme, és az év vége felé közeledve várhatóan a verseny is erősödik. A cég változatlanul fenntartja a 3-5 százalékos bevétel-, és az 5 százalékos beruházás-csökkentésre vonatkozó céljait.

A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 18,2 százalékkal, 119,5 milliárd forintról 97,8 milliárd forintra csökkent az első félévben. A működéshez kapcsolódó, így például a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a telekommunikációs különadó nélkül számolt EBITDA 0,8 százalékkal 123,3 milliárd forintra nőtt. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 43,1 százalék volt 2011. első félévben, míg 2010 azonos időszakában 41,1 százalék.

A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta javulása a személyi jellegű és az egyéb működési költségekben megmutatkozó szigorú költségcsökkentési intézkedéseknek, valamint a készüléktámogatások mérséklésének köszönhető a gyorsjelentés szerint. Mindezek mellett a 2011. első negyedéves eredményekre kedvező hatással volt a magyarországi ingatlanértékesítésekből származó 1,4 milliárd forint nyereség is.

A gyorsjelentés emlékeztet arra, hogy a társaságnak különadót kell fizetnie, aminek az összege a második negyedévben 6,3 milliárd forint, az első félévben pedig 12,7 milliárd forint volt.

A gyorsjelentés a macedóniai vizsgálatról közli, hogy 2011. június 24-én a Magyar Telekom igazgatósága elvi megállapodást hagyott jóvá az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) hivatalával a vizsgálat egyezség útján történő lezárásáról. Az SEC-vel létrejött ezen elvi megállapodásra valamint az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ) folytatódó tárgyalásokra tekintettel a Társaság 2011 második negyedévében 11,5 milliárd forint céltartalékot képzett a vizsgálatokkal összefüggésben.

Ugyanakkor a gyorsjelentés szerint a vizsgálatok végleges lezárásakor a fizetési kötelezettség mértéke eltérhet a céltartalék összegétől. A céltartalékon túl az első félévében 0,6 milliárd forint költsége volt a vizsgálatnak.

Az első félévben a beruházás (CAPEX) összege 9,5 milliárd forinttal, 26,7 milliárd forintra csökkent 2010 azonos időszakához képest. Az elmúlt évi teljes CAPEX 10,1 milliárd forinttal 91,8 milliárd forintra csökkent 2009-hez képest.

A szabad cash flow összege az első félévben 10,4 milliárd forinttal, 63,8 milliárd forintra nőtt a 2010. azonos időszaki 53,4 milliárd forintról.

A nettó adósságállomány a 2010. június végi 297,4 milliárd forintról 2011. június végére 295,1 milliárd forintra csökkent. A nettó eladósodottsági ráta 2011. június végén 35,1 százalék volt.

A Magyar Telekom jegyzett tőkéje 104,275 milliárd forint volt június 30-án, ami megegyezik a december végivel. A saját tőke 7,4 százalékkal 491,974 milliárd forintra csökkent.

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír szerdai záró ára 536 forint volt, míg az elmúlt egy évben 511 forint és 719 forint között mozgott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.