BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Microsoft most nagyon nem lájkolja a Facebookot

A Microsoft vezetését a jelek szerint kissé felzaklatta, hogy az egyébként 2007 óta partnerként tekintett Facebook elhalászta reklám részlegének vezetőjét.

A konfliktus oka Carolyn Everson, aki a Microsoft marketing csapatának éléről igazol át a Facebookhoz. Illetve igazolna, feltéve, hogy a Microsoft nem szerez érvényt akaratának és bírósági úton nem akadályozza meg, hogy egyik volt munkatársa átálljon egy riválishoz. Redmond előtt több lehetőség is nyitva áll, például megakadályozhatja, hogy Everson a cégnél szerzett stratégiai információkat felhasználja.

De akár az átszerződést magát is elgáncsolhatja, ez egyébként nem áll távol a Microsofttól. Az All Things Digital emlékeztet arra, hogy a Windows gyártója éppen a közelmúltban érte el, hogy Matt Miszewski, egyik vezető menedzsere ne csatlakozhasson a salesforce.com csapatához.

Bár bevett eljárás, hogy a cégek ideiglenes korlátozásokat alkalmazzanak abban az esetben, ha egyik emberük egy versenytárshoz szegődik, a lap informátorai szerint most igen feszültté vált a viszony a Facebook és a Microsoft között. Ennek egyik oka az lehet, hogy a Facebook elfelejtette időben közölni, hogy mire készül, így Steve Ballmer vezérigazgató csak a hírekből értesült arról, hogy átszerződött egyik alkalmazottja.

A konfliktus kényes helyzetben következett be, hiszen a Microsoft a Facebook egyik befektetője, a két cég pedig több területen is együtttműködik.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.