Aggasztó a Magyar Telekom menedzsment terve
Az éves számok nagyjából összhangban vannak a Telekom saját 2009-es várakozásaival: a tisztított árbevétel 3,1 százalékos értéke alulmúlta a prognózist, miközben a tisztított EBITDA a várt 5 százalék helyett csak 4 százalékkal esett vissza 2008-hoz képest.
Aggasztó ugyanakkor az idei menedzsmentterv: az egyszeri tételekről tisztított árbevétel és EBITDA 5-7 százalékkal zuhanhat 2009-hez képest, ugyanakkor a beruházásokat (capex) 5 százalékkal vágják vissza 2010-ben. Ezek a számok lehet, hogy kiábrándítanak egy-két piaci szereplőt, bár a menedzsment hagyományosan konzervatív víziókat vázol.
A szabad készpénzáram (free cash flow) 2009-ben csökkent, bár ez részben a létszámleépítésekhez és egyéb egyszeri tételekhez kötődött. Kedvező momentumot jelent, hogy a nettó eladósodottsági ráta 30,8 százalékon állt 2009 végén, amely a 30-40 százalékos sáv alján helyezkedik el.
Ezt a faktort és a 2010-es prognózisokat figyelembe véve a társaság 70 forintos osztalékfizetésről dönthet, a fent említett tényezőket figyelembe véve azonban nem biztos, hogy lesz elegendő bátorságuk a 74 forintos osztalékfizetésre. A pontos osztalék néhány héten belül körvonalazódik majd. Ugyanakkor a folyamatban lévő vizsgálatok továbbra is felvetik annak esélyét, hogy a 2005-2007-es időszakhoz hasonlóan mégis csúszik valamennyit az osztalék.


