BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Angliai harcok - A Twitterre és a Facebookra csaphat le London

A brit kormány találkozóra hívta a közösségi szolgáltatásokat nyújtó cégek vezetőit, hogy azoknak a zavargásokban betöltött szerepéről tanácskozzon.

David Cameron brit miniszterelnök a zavargásokkal kapcsolatos parlamenti beszédében külön kiemelte, hogy a rendőrség számára nagy gondot jelentett a BlackBerry üzenetküldő szolgáltatásának használata.

A BBM zárt hálózat és számos megfigyelő szerint a Londonban és más nagyvárosokban garázdálkodó lakosok egy része ezt a tulajdonságát használta fel arra, hogy bűncselekményeket szervezzen meg. A BlackBerry gyártója, a RIM már korábban közölte, hogy felvette a kapcsolatot a nyomozóhatósággal a helyzet megoldása érdekében és hamarosan a Facebook és a Twitter is terítékre kerül.

A brit kormány bejelentette, hogy Theresa May belügyminiszter mindhárom cég vezetésével tanácskozik és megvitatja velük a zavargásokkal kapcsolatos felelősséget. A rendőrség már több olyan személyt letartóztatott, akik a Facebookot használták fel bűncselekmények szervezésére, Cameron pedig ma felvetette a kérdést: engedélyezzék-e a Twitter és a BlackBerry hálózatának nyomon követését, vagy akár ideiglenes felfüggesztését is.

A The Next Web ugyanakkor megjegyzi, hogy a közösségi oldalak, főleg a Twitter jó szolgálatot tett a segítségnyújtásban is: többen a mikroblog oldal segítségével tudósítottak az eseményekről és a takarítási akciókat is sokszor itt szervezték meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.