Az idén is bővít a Vodafone
Az idei esztendő fejleményei között említette az elnök-vezérigazgató, hogy az elmúlt évek alatt gyökeresen átalakított vállalati szervezet mától üzletfejlesztési ágazattal bővül. Vezetésével azt a Simó Györgyöt bízták meg, aki hasonló területen is dolgozott az elmúlt években a versenytárs Magyar Telekomnál. Az új vezető nem a Vodafone alkalmazottjaként, hanem külsős megbízással látja el a feladatot. Az új üzletágnak kell azokat a területeket felkutatni, ahol a mobilszolgáltató számára további fizetőképes kereslet adódhat.
Beck György szerint jó lenne például a mobiltelefonokon keresztül minél több önkormányzati ügyet intézni. Sokfajta kezdeményezés volt már erre, de mindegyik megrekedt az elején, noha a technológia jelentős költségcsökkenést hozhatna ezen a területen, illetve egyszerűsítené a folyamatokat, és uniós forrás is lenne rá. A mobillal megoldható lenne az autópályadíjak használatarányos fizetése is. A mobiltelefon a legalkalmasabb eszköz a személyi azonosításban is, alkalmasabb, mint bármiféle egyéb kártya. „Már legalább egy éve ajánlottuk a BKV vezetőinek, hogy az előfizetőink hadd használhassák jegy- vagy bérletvásárlásra is a mobiltelefonjukat, hasonlóan ahhoz, ahogy a világ számos más helyén működnek ezek a rendszerek. A kezdeményezésünk egyelőre nem járt sikerrel. Ezen a területen eddig csak a mobilparkolás nevezhető sikertörténetnek” – húzta alá.
Magyarországon elsőként a Vodafone tett kísérletet egy „kvázi virtuális” szolgáltató bevonására. A Magyar Postával a múlt év végén kötött üzlet ugyanakkor – ismerte el Beck György – eddig a vártnál kevesebb eredményt hozott, a Postafon szolgáltatásra 3 ezren fizettek elő. A Vodafone az induláskor még úgy számolt, hogy az együttműködés első évében 70 ezerrel nő az ügyfélszám.
Az elnök-vezérigazgató változtatna a piac szabályozásán, ennek kapcsán nemcsak a már sokat emlegetett drága frekvenciadíjakra utalt, de megjegyezte, hogy egy bizonyos ponton túl nem lehet következmény nélkül elvonni a szolgáltatóktól a hívásvégződtetésből eredő bevételeket. „Ha már a nullához közelítenek, ez előbb-utóbb arra késztetheti a szolgáltatókat, hogy a hívások fogadásának is legyen díja” – emelte ki Beck György.


