BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hadat üzent az Apple-nek a Google

A Google bejelentette kiadók számára létrehozott tartalomközvetítési szolgáltatásának elindítását, a keresőóriás jóval alacsonyabb jutalékot kér a partnerektől, mint a rivális Apple.

A One Pass nevű kiadóknak nyújtott közvetítő szolgáltatás bevezetésének módja gyakorlatilag nyílt hadüzenet az Apple számára a The Wall Street Journal szerint. A Google a bejelentés szerint a rendszeren keresztül forgalmazott termékek bevételeinek 10 százalékát kéri el jutalékként, ami jóval kedvezőbb, mint az Apple által bejelentett szolgáltatás 30 százalékos díja. A vállalat az iPaden és iPhone-on keresztül forgalmazott tartalmakért kérné el ezt a borsos árat az iTunes App Store segítségével – a szakmai nem teljesen osztatlan örömére.

"Mi nem akadályozzuk meg a kiadókat, hogy megtudják, kik az ügyfelei, mint egyesek" – fogalmazott Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója berlini sajtótájékoztatóján. A vezér megfogalmazása szerint a cél az, hogy kiadók gyűjtsék be a valódi hasznot és a "tíz százalékos közvetítői díj csak nagyjából fedezi a Google költségeit".

A Google One Pass keretében a felhasználók a Google Checkout internetes fizetési rendszeren keresztül fizethetnek bármilyen, a Google segítségével megjelenített tartalomért, legyen az egy-egy cikk vagy időtartamra szóló előfizetés. A rendszer lehetővé teszi azt is, hogy a kiadók a saját fejlesztésű mobil alkalmazásaikat a Google-on keresztül értékesítsék.

A keresőóriás azt reméli, hogy a kiadók inkább rá bízzák az ilyen szoftverek terjesztését, semmint, hogy maguk végeznék el ezt. A szektor legnagyobb német szereplője, a Világgazdaságot is kiadó Axel Springer AG már csatlakozott a Google rendszeréhez, csakúgy, mint a magazinok terén piacvezető Gruhner + Jahr, valamint a francia Nouvel Observateur.

Az Apple nem kommentálta a Google bejelentését, de a cég korábban közölte: csak a saját felhasználóinak személyes adatait védi gyakorlata és pontosan akkora jutalékot kér az újságok megjelenítéséért, mint az iTunes-on keresztül forgalmazott más termékekért. Az árbevételek megosztása pedig az Apple szerint jogos, hiszen a cég plusz ügyfeleket biztosít a kiadóknak.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.