BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Minden nap egy Apple és a piac bedől"

Tegnap szinte mindenhol vezető hír volt, hogy kórházi kezelése miatt kényszerpihenőre távozik az Apple atyja, a legendás vezérigazgató Steve Jobs. A Cashline szerint a betegség bejelentésének időzítése nem véletlen.

Ez már a harmadik alkalom, hogy egészségügyi probléma következtében átmenetileg elhagyja a vezetői széket, igaz a stratégiai döntésekben továbbra is részt vesz majd. Legutóbb 2009-ben tért vissza gyógykezeléséről, ahonnan az Apple az Iphone és Ipad termékeivel exponenciális sikersztorit épített ki mind a vállalat értékesítési számait nézve, mind az Apple részvények árfolyamát vizsgálva.

A jelenlegi bejelentés időzítése nem véletlen, hiszen ma, amerikai zárás után teszik közzé a cég negyedéves jelentését, ahol árbevétel és profitrobbanást vár a piac főleg a felfutó IPad eladásoknak köszönhetően.

Egy vártnál jobb eredmény - ahogy ez az elmúlt negyedévekben rendre teljesült - semlegesíthetné a Steve Jobs átmeneti távozása miatti aggodalmakat, legalábbis a bejelentés időzítése a menedzsment eme várakozását tükrözi. A piac emelkedés stádiumára nézve meglehetősen fontos lesz majd a gyorsjelentésre adott reakció (zárás utáni elektronikus kereskedésben). Ugyan az Apple eladási számai robbantak az elmúlt időszakokban, viszont mindeközben nő a fenyegetés az Android készülékek részéről. Vagyis fokozódik a verseny, aminek hatásaitól az Apple sem tud menekülni.

A nagy kérdés, hogy ezt a piac már most lereagálja vagy ad még a papírnak időt. Ha egy jobb eredményre negatív reakció lenne, az a technológiai szektor árazottsága szempontjából is figyelmeztető jel lehetne. Ne felejtsétek hát: "Minden nap egy Apple, és a piac bedől."

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.