BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem szeretik a szülők az e-olvasókat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy friss amerikai felmérés szerint elsősorban a gyerekek részesítik előnyben az e-olvasókat, a szülők körében jelentős ellenállás tapasztalható a készülékekkel szemben.

Scholastics Inc. nyilvánosságra hozta a családok körében végzett olvasási felmérését. Eszerint tízből hat 9 és 17 év közötti fiatal szívesen olvasna elektronikus könyveket. Háromból egy válaszadó ugyanebből a korcsoportból azt állítja, hogy többet olvasna szórakozásból, ha a rendelkezésre álló e-könyvek száma magasabb lenne. Az AP emlékeztet arra, hogy például a Harry Potter sorozat nem érhető ilyen formában, mert a szerző jobb szereti, ha művét papíron olvassák.

Bár az e-könyv piac dinamikusan fejlődik a Kindle 2007-es bevezetése óta, látható, hogy az e-könyv a fiatalok világa. A megkérdezett szülőknek csak 6 százaléka rendelkezik e-olvasóval, és 76 százalék állítja, hogy nem is tervezi ilyen eszköz vásárlását. Mindössze 16 százalék azok aránya, akik egy éven belül szeretnének e-olvasót vásárolni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.