BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Per indulhat: Visszakövetelhetik pénzüket az akaratlan net károsultjai

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozatban tiltotta meg a Magyar Telekomnak, hogy mobilinternetes díjcsomagját minden új előfizető számára automatikusan, kérés nélkül aktiválja, esetenként akár tíz- vagy százezres számlákat generálva az ügyfeleknek.

 Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője a döntés kapcsán elmondta, hivatalból vizsgálják a Vodafone és a Telenor hasonló szolgáltatásait is, utóbbiak ügyében még a nyáron várható tájékoztatás. Hozzátette: 18 megkeresés érkezett az ügyben a hatósághoz, de a hazai fogyasztói szokásokat ismerve több ezer érintettje is lehet a szolgáltatói gyakorlatnak.

A panaszok olyan, okostelefont vásárló t-mobile-os előfizetőktől érkeztek, akiknek több tízezer forintos számlájuk keletkezett, jóllehet mobilinternetre nem fizettek elő a cégnél. A szolgáltató azzal magyarázta a helyzetet, hogy minden ügyfelének külön megrendelés nélkül is nyújt Net Start néven alap-mobilinternetszolgáltatást, amelynek ugyan havi díja nincs, de a forgalmazott adatmennyiség után fizetni kell. (Ennél a szolgáltatásnál egy átlagos hírportál megjelenítése 2000, egy-egy videó letöltése közösségi oldalakról egyenként 6-7000 forintba is kerülhet.) Mivel ezt a szolgáltatást az előfizetői szerződésekben nem megfelelően tüntették fel, ezért a létezéséről az előfizetők csak akkor értesültek, amikor kézhez kapták a sokkoló számlákat. A panaszok nyomán piacfelügyeleti eljárás indult.

A bejelentések alapján a hatóság megállapította, hogy a Magyar Telekom nem az ágazati jogszabályoknak megfelelően járt el a Net Start csomagra vonatkozó általános szerződési feltételek megfogalmazásakor és a szolgáltatásra vonatkozó szerződések megkötésekor. Az NMHH most arra kötelezte a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatót, hogy a Net Start szolgáltatását automatikusan ne aktiválja, illetve a havidíjas mobilinternet-csomagok lemondásakor automatikusan ne állítsa vissza a szolgáltatást. A hatóság arra is felhívta az MTelekom figyelmét, hogy a jövőben külön írásos megrendelés nélkül ne aktiváljon olyan szolgáltatást, amelyért az előfizetőnek számláz.

Az NMHH-nak a ténymegállapítás kapcsán bírságolási lehetősége nincs, ezt csak később teheti meg, ha az érintett szolgáltató nem tesz eleget a határozatnak, akkor viszont a bírság értéke elérheti a több százmillió forintot is.

A szóvivő elmondta még, hogy az ügy kapcsán az NMHH mintaper indítását fontolgatja, s ha azt megnyeri, minden károsult visszakövetelheti a pénzét.

Az NMHH azt tanácsolja az előfizetőknek, hogy okostelefon, táblagép, netbook vagy más, mobilhálózaton is használható hordozható eszköz beszerzésekor inkább válasszanak rögzített áras mobilinternet-díjcsomagot, vagy kérjék a szolgáltatótól a mobilinternet-szolgáltatás teljes kikapcsolását. (A mobilinternetbe kapcsolt okostelefonokon ugyanis a háttérben bizonyos alkalmazások önállóan is folytathatnak adatforgalmat.)

„A Magyar Telekom a mobilinternet-szolgáltatás igénybevételét elősegítendő tette ügyfelei számára automatikusan elérhetővé a határozatban említett díjcsomagot. Az általános szerződési feltételek jelenleg is tartalmazzák a kérdéses adatdíjcsomagra vonatkozó feltételeket és díjakat, álláspontunk szerint a hatályos szabályozásnak megfelelően. Figyelemmel azonban a hatóság új – még nem jogerős – határozatában foglaltakra, felülvizsgáljuk az általános szerződési feltételek vonatkozó részét, és azt úgy módosítjuk, hogy a hatósági álláspont szerint is megfeleljen az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és követelményeknek” – válaszolták lapunk kérdésére a Magyar Telekom PR-igazgatóságán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.