BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nokia: Minden mobiljával megsérti jogainkat az Apple

A világ első számú mobiltelefon gyártója felkérte az Egyesült Államokban működő Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságot arra, hogy vizsgálja meg az Apple-nek a Nokia szellemi tulajdonához kapcsolódó állítólagos jogsértéseit.

A két mobilgyártó óriás között az elmúlt hónapokban ádáz küzdelem indult. A Nokia már korábban pert indított az Apple ellen, mire az visszaperelte a finn céget. A Nokia most újabb lépést tette az iPhone gyártója ellen azzal, hogy az amerikai szövetségi felügyeletet ellátó Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) elé vitte az ügyet.

"Az Apple gyakorlatilag minden mobiltelefonjával, zene lejátszójával és hordozható számítógépével megsérti a Nokia szellemi termékekhez fűződő jogait" – áll a finn gyártó közleményében, amelyet az AFP idéz. Paul Melin, a cég szerzői jogi vezetője hozzátette: a vállalat számos kulcsfontosságú technológiát fejlesztett ki a kis elektronikai készülékek terén, ezeket az úttörő fejlesztéseket hivatott megvédeni a mostani akció.

Októberben egy szövetségi bíróságon indított pert a Nokia az Apple ellen, tíz védjegyoltalom alatt álló fejlesztés bitorlásával vádolva az Apple-t. A cég indoklása szerint az az eljárás a vezetéknélküli technológiák előnyeinek kihasználásáról szól, míg a mostani kezdeményezés célja, hogy megakadályozza, hogy az Apple "a Nokia tulajdonát képező innovációira építse üzletmenetét".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.