BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szorul a hurok a Google körül

Az Egyesült Államok trösztellenes szabályozó hatóságai várhatóan vizsgálatot indítanak a Google ellen a keresőpiacon betöltött uralkodó szerepe miatt.

A Bloombergnek nyilatkozó források szerint a hatóságok akkor dönthetnek a trösztellenes eljárás megindításáról, ha áttekintették az ITA szoftver megvásárlásával kapcsolatos üzletet. A szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) és az igazságügyi minisztérium közösen dönti el, melyik szervezet indítja majd a vizsgálatot – értesült a hírügynökség.

A Google 700 millió dollárért vásárolta fel az ITA-t, aggodalmat keltve ezzel az internetes cégek körében, akik attól tartanak, hogy a keresőóriás megfosztja majd a szoftver használati jogától az olyan portálokat, mint a TripAdvisor vagy a Kayak. A BGC Partners elemzője emlékeztetett arra, hogy ezzel tovább nő a nyomás a Google-on, miután az Európai Unió is trösztellenes eljárást folytat a cég ellen a Microsoft panasza nyomán.

Mind a Microsoft, mind más internetes vállalatok azt állítják, hogy a Google erőfölényével visszaélve korlátozza a keresési szolgáltatását azért, hogy a potenciális riválisokat, például az árösszehasonlító oldalakat kiszorítsa a versenyből.

A Google szóvivője a bejelentés kapcsán úgy reagált: az interneten a verseny egy-egy gombnyomáson múlik, ezért a cég mindent megtesz azért, hogy a kereső a leghasznosabb találatokat sorolja a legjobb helyekre, függetlenül attól, hogy portálról, cikkről vagy térképről van szó.

A vállalat egyébként már többször összeütközésbe került Washingtonnal: 2008-ban kihátrált egy, a Yahoo-val kötendő keresési üzletből, amikor a tárca jelezte, hogy kész megtámadni azt. A múlt hónapban pedig egy New York-i bíróság mondta ki, hogy törvénytelen a Google könyvdigitalizálási programja, mivel ezzel a cég olyan könyvek szerzői jogait is megszerezte, amelyek szerzője nem azonosítható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.